A holland IT-szolgáltatót tavaly megvásárló és a tőzsdéről is kivezető új tulajdonos komoly erőfeszítéseket tesz, hogy lendületbe hozza a céget.

Felvásárlással is növekszik a tavaly új tulajdonoshoz került Getronics. Ma jelentették be, hogy a holland cég megszerzi a Pomeroy IT Solutions nevű, magántulajdonban lévő amerikai IT-szolgáltató céget. Az akvizíció pénzügyi részleteit nem közölték, csupán annyit, hogy abban szerepet kap egy 815 millió dolláros finanszírozási és tőkeemelési tranzakció is. Ennek elsődleges finanszírozója a kanadai nyugdíjalap cége, a CPPIB Credit Investments Inc.

A felvásárlás révén globálisan mintegy kilencezer alkalmazottat foglalkoztató, 1,3 milliárd dollár árbevételű vállalat jön létre. A Getronics csoport elnök-vezérigazgatója, Nana Baffour fontos lépésként értékelte az akvizíciót a vállalat növekedésében, mivel így az eredetileg tervezettnél két évvel korábban elérik az 1 milliárd dollár feletti árbevételt.

Az 1981-ben alapított, jelenleg mintegy kétezer alkalmazottat foglalkoztató Pomeroy IT Solutions Európában kevésbé ismert amerikai IT-szolgáltató cég, amely elsősorban a hazai piacára koncentrált. A USA-ban 20 irodája működik. Kisebb súllyal jelen van Dél-Amerikában, Kanadában, Nyugat-Európában, sőt Ázsiában is. Ügyfeleinek többsége a középvállalati szférából kerül ki, de szolgáltatásait igénybe veszik a Fortune 1000-es vállalati körből és a kormányzati szegmensből is. Portfóliója a rendszerintegrációtól a felhőszolgáltatásokon át a munkaerő-kölcsönzésig széles kört ölel fel.

Új seprő jól seper...

A Getronics, amely a rendszerváltás óta jelen van Magyarországon, az új tulajdonosával tempót is váltott. A nagy hagyományú holland IT-szolgáltatót tavaly vásárolta meg a brazil Bottega InvestCo magántőke-befektetési társaság, és egyben ki is vezette a tőzsdéről. Az új tulajdonos nagy energiákat fektet abba, hogy lendületbe hozza a vállalatot, amit például az is jelez, hogy a cég vezetését a tulajdonos befektetési társaság alapítója és fő részvényese, a brazil-amerikai vállalkozó, Nana Baffour vette át.

A felvásárlással elsősorban amerikai pozícióit tudja erősíteni, illetve a portfóliója is bővül. A Pomeroy jelenlegi vezérigazgatója, Brian Robinson az összevont vállalat globális pénzügyi igazgatójaként dolgozik tovább.

Piaci hírek

A vezérigazgatók egyszerre imádják és rettegik az MI-t

A CEO-k közül megdöbbentően sokan hoztak már üzleti döntéseket a ChatGPT válaszaira alapozva. Az első számú vezetők fele szerint pozíciójukat idővel teljesen átveszik az algoritmusok.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.