Japánban már élőben tesztelik azt az okosszemüvegre épülő megoldást, amelynek révén az otthonukhoz kötött embereknek sem egy élettelen felületen kattintgatva kell bevásárolniuk.
Hirdetés
 

Egy japán kisvárosban június eleje óta zajlik az a kísérleti projekt, amelynek keretei között a 7-Eleven áruházlánc egyik üzletében az eladók okosszemüvegen keresztül segítik a mozgásukban valamilyen okból korlátozott vásárlókat. Az alkalmazottak az eszközökön keresztül a saját nézőpontjukból filmezik a polcokat, és a felvételt valós időben továbbítják az okostelefont vagy táblagépet használó ügyfeleknek. Ők a saját felületükön érinthetik meg a kiválasztott árucikkeket, ami a másik oldalon, az okosszemüvegen is megjelenik, hogy az eladót a kiválasztott termékhez irányítsa. Az így összeállított rendelést később kiszállítják a vásárlóknak, akik általában otthon ülő, idős emberek.

A dolog lényege a személyes vásárlás élményének megtartása mellett az lenne, hogy a fogyasztók közben az eladóval is társaloghatnak, vagyis folyamatos segítséget kaphatnak a zökkenőmentes bevásárlás érdekében. A beszámolók szerint az egyelőre heti egy alkalommal működő szolgáltatást már tucatnyi 60 évnél idősebb személy vette igénybe az első két hétben is. Az alkalmazott eszközt, a RemoPick nevű okosszemüveget ugyancsak Japánban fejlesztették a Toppan techvállalat mérnökei, és májusban kezdték meg forgalmazását a konzumer piacon.

Jövőre már be is vezethetik

A projekt más kezdeményezések mellett egy olyan rendszerfejlesztő oldalhoz kapcsolódik, ahol tényfeltárást végeznek és digitális megoldásokat keresnek a Tokiótól nyugatra fekvő Nagano prefektúrában tapasztalható problémákra. Ahogy a neve is sugallja, a RemoPick eredetileg az almaszedés segítésére készült: a mezőgazdaság digitalizációjához kapcsolódóan olyan idős gazdálkodókat céloztak vele, akik már otthonuk kényelméből próbálnák továbbadni az almatermesztéssel kapcsolatos tudásukat, de a technológiáját végül újrahasznosították az intelligens vásárlásban is.

A kísérletnek helyt adó település, Iizuna egy dombos vidéken található az ugyanilyen nevű hegy lábánál, és mivel az üzletek többnyire a város központjában összpontosulnak, sok idős lakosnak okoz nehézséget az önálló bevásárlás. Ezt legelőször buszokkal próbálták megoldani, de a járművekből nem lehet annyit tartani, hogy mindenkit gond nélkül kiszolgáljanak, az üzletek által már bevezetett online kiszállító szolgáltatásokat pedig az idősek csak lassan veszik át. A város ezért döntött a RemoPick kipróbálása mellett, amit egy második, szeptemberben kezdődő tesztidőszak sikere esetén teljes körűen bevezetne a 2023-as költségvetési időszakban.

A Nikkei Asia beszámolója szerint addig még több kihívásra is megoldást kell találniuk, az új módszer például nyilvánvaló módon több munkát jelentene a kisebb boltok dolgozóinak, így megvizsgálják, hogyan tudnák kiszervezni a termékek kiválasztását és kiszállítását.

Piaci hírek

Így lesz drágább a mesterséges intelligencia, mint az emberi munkaerő

Egyes vállalatok már most is többet költenek az MI-ügynökökre, mint a technológiát használó alkalmazottaik fizetésére, miközben a megtérülés nem mindenhol és nem minden szempontból tűnik egyértelműnek.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.