Mindössze a serdülők pszichés zavarainak a 0,4 százaléka hozható összefüggésbe azzal, hogy túl sokat bámulták a képernyőt – derült még 2019-ben egy több mint 350 ezer fiatalra kiterjedő kutatásból, melynek eredményeit a Nature Human Behaviourben publikálták, és a CNBC végfelhasználói témákkal foglalkozó Make It című alodala jóvoltába vált elérhetővé.

A tanulmány megjelenése óta eltelt három év, de a CNBC szakírója, a témábal idén megjelent, provokatív című (How to Raise Kids Who Aren’t Assholes) könyvében is foglalkozó Melinda Wenner Moyer szerint nem változott semmi. Talán még egyértelműbbé vált, hogy bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk elzárni gyermekeinket a képernyőktől.

Egyszerű javaslat: a szülő segítsen eligazodni

Az okos szülő azonban nem is azzal tölti az idejét, hogy aggódik, mennyi időt töltenek gyermekei digitális eszközökkel, véli Wenner Moyer, hanem megtanítja őket, hogyan fordíthatják a képernyőt a hasznukra, azaz segít a gyerekeinek "képernyő-okossá" válni. A szerző javasol is három fogást, amely sokat segít ebben az "okosításban".

1. A média közös felfedezése. A szülőknek a gyerekeikkel közösen kell felfedezni a digitális eszközt. Keressenek közösen alkalmazásokat, játékokat és weboldalakat, olvassák el együtt a felhasználói megállapodást, az adott oldal vagy app értékeléseit stb. És persze beszéljék is meg, hogy kinek mi tetszik, mi nem – és miért... A gyerekek csak ezeken a beszélgetéseken keresztül tudják hatékonyan elsajátítani a felelős médiahasználatot.

2. Egyértelmű határok felállítása. Kontrollra ettől még szükség lehet/van (pl. felnőtt tartalmak kiszűrése, eszközhasználat időbeli korlátozása stb.). Ilyenkor érdemes felállítani egy családi policyt a digitális eszközök használatára. De a szabályrendszer csak akkor lesz hatásos, ha ebben az érdekeltek konszenzusra tudnak jutni. A cél ugyanis nem a tiltás, hanem az eszközhasználat optimumának megtalálása. A policy közös kialakítása azért is fontos, mert ez később komolyabb hivatkozási alap lehet, ami némileg csökkenti a konfliktusok lehetőségét.

Érdemes tisztázni például az eszközhasználat időbeli korlátait (megelőzendő a kialvatlanság miatti fáradtságot és iskolai teljesítményromlást). Meg kell beszélni az alapvető biztonsági szabályokat: hol használható adott eszköz (pl. a nyilvános wifi hotspotok veszélye), kerül-e szülői zár az eszközre stb.

3. Hatalmamat csak jóra használom. A gyerekeket arra kell kondicionálni, hogy a technológia jó, hogy a kapcsolatépítés, a tanulás, a gyarapodás eszköze, véli Wenner Moyer, aki személyes példákat is hoz. A fia részben azért tanult meg gyorsan olvasni, mert óvodás korában teljesen rákattant egy olvasástanító appra. A világjárvány alatt online sakkozott, illetve sok időt töltött a képernyő előtt egy kódolást oktató alkalmazással.

Tehát a szülőnek egyfelől bátorítani kell a gyermekét, de a supportos és ügyfél-elégedettséget mérő ügyfélszolgálatos szerepét is neki kell betöltenie. Ezért folyamatosan rá kell kérdeznie, hogy gyermeke mit tanult, kivel beszélt, mi történt vele a digitális térben stb. (Némi nehézséget okozhat ugyanakkor, hogy ezeket a kérdéseket a fiatalok rendszerint támadásnak veszik – a szerk.)

Egyszóval a szülők klasszikus verbális tevékenységét nem számolja fel a digitalizáció. A képernyőket (mobil, tablet, számítógép, TV) pedig nem érdemes misztifikálni: mint minden eszköz, azok is egyaránt lehetnek hasznosak és károsak. Szülőként pedig az a feladatunk, hogy segítsük a gyerekeket megtalálni bennük a kreatív és építő lehetőségeket.