Az SAP kutatása szerint a járvány a gazdasági szereplők körében is felértékelte az automatizáció jelentőségét.

Azok a cégek, amelyeknek növekedési kilátásai nem csökkentek jelentősen, általában a távmunka kihívását is jobban tudták kezelni. Ez elsősorban a 200 fő feletti cégekre igaz, amelyek jobb munkaerőmegtartó képességről számolnak be, és náluk volt inkább pozitív a távmunka munkaerőhatékonyságra gyakorolt hatása is – derül ki az SAP Hungary frissen közzétett Digitális COVID Körkép kutatásából, amelyet a szoftvercég a G7 gazdasági szakportál segítségével 300 vállalat bevonásával végzett 2020 nyarán.

A felmérés elsősorban azt vizsgálta, hogy milyen hatással voltak a gazdasági szereplők döntéseire és várakozásaira a koronavírus járvány nyomán elrendelt korlátozó intézkedések, és ezzel összefüggésben hogyan alakult át a digitalizáció szerepe a vállalatoknál. A válaszadók között felülreprezentált voltak az informatikai, a kereskedelmi és a pénzügyi szektor, illetve az egyéni vállalkozók, az SAP szerint a kutatás mégis jó összképet ad az általános várakozások beigazolódásáról, vagy éppen ellentmondásáról a valódi tapasztalatoknak.

Azt a mostani felmérés is alátámasztotta, hogy elsőnek a vendéglátóipar, a turizmus, az autóipar, a kultúra és a szórakoztatóipar szenvedett veszteségeket, de nyomukban vannak az egészségipar, az ingatlanszektor és az oktatási szolgáltatások is. A megkérdezettek 60 százaléka jelölte meg a kereslet visszaesését a válság elsődleges negatív hatásaként; emellett fontos problémának ítélték a beszerzési nehézségeket, a kintlevőségek felhalmozódását és a belső kommunikáció hiányosságait is.

A teljes mintát tekintve majdnem ugyanekkora volt azoknak a cégeknek az aránya, amelyek csökkenteni voltak kénytelenek idei várakozásaikat. Ezen belül a 200 főnél nem nagyobb vállalkozások tűnnek sokkal érzékenyebbnek a válság hatásaira, de az is kiderült, hogy a 20 fő alatti cégek közül minden tizedik éppen hogy pozitívan korrigálta árbevételi terveit, esélyt látva arra is, hogy új embereket vehessenek fel. A 200 fő alatti cégekre ennek ellenére inkább a leépítés a jellemző, míg a nagyobb vállalatok között csak minden tizedik küldött el dolgozókat.

Mindenki kézzelfogható eredményeket akar

A megkérdezettek több mint kétharmada sikeresnek nyilvánította a távmunkára való átállást, és ehhez csak minden nyolcadik helyen tartottak szükségesnek infrastrukturális előkészületeket. Ugyanakkor a cégek negyede azt jelezte, hogy ha akarna, akkor sem tudna távmunkára berendezkedni a tevékenységi körökből vagy a cégstruktúrából adódóan. A legrosszabbul a 20 fős vagy annál kisebb vállalkozások állnak, közülük csak 60 százalék tudott megfelelni a távmunka kihívásainak. Az eredményességére is ők panaszkodtak leginkább, miközben a 20 és 200 fő közötti vállalatok érezték az átállást a leginkább megterhelőnek. Ehhez képest az 500 fő feletti nagyvállalatok több mint harmadánál a távmunka hatására még nőtt is a munkaerőhatékonyság, ami az SAP szerint sokat elárulhat az irodaterületi igények jövőbeni alakulásáról.

A kutatás összefüggést lát aközött, hogy akik a válság közepette növekedésre számítanak, azok a távmunka hatékonyságáról is pozitívan nyilatkoznak. A cégeknek valamivel több mint kétharmada nyilatkozott úgy, hogy feladataik legalább egyes részterületeket tekintve automatizáltak, és a tanulmány azt is megállapítja, hogy ott válságállóbbak a folyamatok, ahol már korábban kézzelfogható előrelépés történt az automatizációban.

A járvány hatására komoly változás állt be a digitális technológiák alkalmazásának megítélésében. Az 500 fő alatti cégek ötöde még mindig nem tulajdonít nagy jelentőséget a dolognak, de az összes megkérdezett több mint hamada, különösen pedig az 500 főnél nagyobb társaságok már arról számoltak be, hogy előtérbe került vagy akár elengedhetetlenné vált számukra a digitalizáció.

Az SAP Hungary és a G7 kutatására alapján elmondható, hogy a cégek legtöbbje a kézzelfogható eredményeket (megtakarítást vagy gyors megtérülést) hozó fejlesztésekre koncentrálna. A fókuszban a vállalati döntéseket segítő és a költségeket kordában tartó back-office és controlling fejlesztések, illetve az integrált vállalatirányítási rendszerek vannak, de folynak az értékesítést támogató marketing-automatizációs eszközök bevezetései, az ügyfélkiszolgálást és ügyfélélményt erősítő digitális fejlesztések, továbbá a munkaerő hatékonyságát növelő vagy a munkaerőt kiváltó robotizációs fejlesztések is. A cégek közel 20 százaléka költene a kereslet-kínálatot előrejelző és digitális ellátásilánc-menedzsment megoldásokra, digitális humánerőforrás-menedzsment platformokra vagy ipar 4.0-s fejlesztésekre.

A megkérdezettek a kormányzat részéről elsősorban adó- és járulékcsökkentésre, bértámogatásra és (nem meglepő módon) az informatikai fejlesztések központi támogatására számítanának.

Piaci hírek

Miért maradt le Európa az informatika nevű versenyszámban?

Az ARIS üzleti folyamatmenedzsment szoftver kitalálója szerint az európai (német) cégek nem látták a fától az erdőt, a hardvertől a szofvert.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.