Bár van, aki megkérdőjelezi ennek szükségességét, egyre több vállalatnál alkalmaznak az MI chatbotok hibáit és rejtett erősségeit tesztelő, programkódok helyett hétköznapi szövegekkel dolgozó mérnököket.

A generatív mesterséges intelligencia és az MI-alapú chatbotok fejlesztése az elmúlt időszakban a legfelkapottabb technológiai területek közé léptette elő magát, és megjelent velük egy új műszaki pozíció is, amelyre a Business Insider cikke "súgó mérnökként" (prompt engineer) hivatkozik. Az ilyen beosztásban dolgozó szakemberek feladata, hogy olyan módon tegyenek fel kérdéseket a nagy nyelvi modelleken futó chatbotoknak, amelyek a kívánt válaszokat eredményezhetik. Ellentétben tehát a hagyományos informatikusokkal, akik végső soron számítógépes kódokkal dolgoznak, a promp engineer prózában teszteli a mesterségesintelligencia-rendszerek változékony kimeneteit.

Ahogy a The Washington Post összeállításából is kiderül, az "MI-suttogónak" (AI whisperer) becézett munkatársakra nagyon fontos feladat hárul az ember-gép interakciós modellek fejlesztésében és javításában, a chatbotok megfelelő tesztelésében, illetve a reprodukálható válaszok kialakításában és a biztonsági protokollok betartásban. Ennek során tulajdonképpen az MI-rendszerek korlátait feszegetik, megpróbálják megérteni a bennük lévő hibákat és előhozni az erősségeiket, általában pedig olyan összetett stratégiákat dolgoznak ki, amelyek nyomán az egyszerű bemenetek egyedi eredményekké alakíthatók. Ahogy mostanra kiderült, a modelleknek bőven lenne is hová fejlődniük ezen a téren.

Totál kamu vagy a jövő szakmája?

A prompt engineering egyelőre elég képlékeny dolog, de a lényeg mindenhol annak a feltárása, hogy a mesterséges intelligencia miért rontja el a dolgokat, hogyan lesz elfogult, miért generál téves információt vagy rejtélyes, esetleg zavaró szövegeket. A lap ezzel kapcsolatban az OpenAI vezérigazgatóját idézi, aki szerint magas fokú készségről és talán a természetes nyelven való programozás korai példájáról van szó. A "súgó mérnökök" hozzájárulnak az eszközök finomhangolásához a lépésről lépésre történő, logikus gondolkodás kialakításával, de szerepük van a mesterséges intelligencia viselkedésének korlátozására irányuló tervek megvalósításában is.

A Post mindehhez hozzáteszi, hogy egyes akadémikusok megkérdőjelezik ennek a hatékonyságát az MI modellek tesztelésében, mivel így sem fogják tudni megjósolni, mit mondanak majd a robotok. A cikkben idézett nyelvész professzor szerint nem lehet tudománynak nevezni, ha valaki különböző módokon bökdös egy medvét, és felírja, hogy az mikor hogyan üvöltött rá vissza. Egy másik tudós ugyancsak hóbortak nevezte a "promp engineer" munkaköröket, ami hosszabb távon nem lesz meghatározó. Persze az iparági vállalatok ettől még sorra veszik fel az új "MI-suttogókat", esetenként igen derekas fizetésért, így a lehetőség egyelőre mindenki előtt nyitva áll.

Közösség & HR

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.