Miközben kézzelfogható valósággá válik az űrturizmus és az emberek Holdra szállítása, a tudósok szerint nem ártana a bolygónkat érő potenciális károkkal is foglalkoznunk.
Hirdetés
 

Az űrutazást ismét egyre nagyobb érdeklődés övezi, ahogy jelentős magánbefektetők szálltak be a régi-új iparágba, azonban a dolognak már most is látni bizonyos árnyoldalait, amelyekkel hamarosan az is kénytelen lesz szembenézni, aki nem kap helyet a Marsra taró első űrhajókon. Miután már az elmúlt évtizedek során is háromszorosára gyorsult a kilövések üteme, és az űrturizmusban is folyamatosak a jelentős beruházások, az ágazat környezeti terhelése már korántsem elhanyagolható: ha a jelenlegi trend folytatódik, akkor az már az ózonpajzsot is károsíthatná, és néhány fokkal megemelné a sztratoszféra hőmérsékletét – olvasható a Futourism beszámolójában.

A lap a Cooperative Institute for Environmental Research vezette kutatócsoport jelentését idézi, amely szerint a rakétakilövések legproblémásabb mellékterméke a a napfényt elnyelő és a hőt megtartó korom (szén) – ebből az űrrepülésben használt rakéták most is évi ezer tonnát bocsátanak ki. Mivel a mostani tempó alapján a következő 20 évben akár tízszeresére is növekedhet a szénhidrogén-üzemű kilövések száma, ez már légköri változásokat és az ózonszint csökkenését is indukálhatja, különösen az északi féltekén. A sztratoszféra érzékenységét figyelembe véve ez nagyon rossz hír, így a kutatók az sürgetik, hogy jobban meg kell vizsgálnia különböző rakétatípusok relatív hatását az éghajlatra és az ózonrétegre.

A szennyezés már biztos, az értelme annál kevésbé

Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) szerint az űrrepülések károsanyag-kibocsátása is potenciálisan károsabb, mint a repülőgépeké, mivel ez az egyetlen olyan formája az emberi aeroszolszennyezésnek, amely közvetlenül a troposzféra felett jelenik meg, ahol a legtöbb kárt okozhatja. Bár még csak körülbelül ezer tonna "rakétakoromnál" tartunk évente, már ennek tízszerese sem tűnik távolinak, így nem csak az az aktuális kérdés, hogy megjelennek-e a tisztább módszerek az űrhajók meghajtására, hanem hogy azok elegendőnek bizonyulnak-e majd az iparág feltételezett növekedésének ellensúlyozására.

Eközben még az sem egyértelmű, hogy maga az űrturizmus üzletileg mindenképpen sikerre lenne ítélve. Februárban az Ars Technica közölt összeállítást az eddigi űrrepülési projektek tapasztalatairól, amelyek alapján a műveletek bővítése kifejezetten nehézkes ezen a területen az új technikai kihívások, a gyártási problémák és a váratlan balesetek összessége miatt. Ebben a Virgin Galactic tőzsdére lépésekor kiadott, 2019-es terveit idézi, amelyek szerint a cégnek már tavaly is nyereséget kellett volna termelnie, ehhez képest legújabb előrejelzéseikben ,ár az szerepel, hogy 2026-ra érnék el a pozitív pénzforgalmat.

Piaci hírek

Nem sikerült megállapodniuk a felvizezett MI-szabályozásról az EU döntéshozóinak

Az uniós tagállamok és az Európai Parlament képviselői tegnap 12 órán keresztül rágták a gittet, az idő pedig egyre jobban sürgeti őket, mivel a magas kockázatú MI-rendszerekre vonatkozó eredeti rendeletet már idén augusztustól alkalmazni kell majd.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.