Az EY felmérése szerint legelsősorban a szabályozás egyrészt nehezíti, másrészt viszont segíti is a blokklánc technológiák adaptációját.

Az EY a New York-i Global Blockchain Summit rendezvényen szondázta a blokklánc-technológiák bevezetésével kapcsolatos tapasztalatokat, illetve a területre jellemző aktuális trendeket. Az április közepén készült felmérésben a válaszadók legnagyobb része, 61 százaléka jelölte meg a komplex szabályozási környezetet, mint a széles körű adaptáció egyik akadályát; ehhezképest a legacy technológiákkal való integrációt  százalék, a blockchain lehetőségeinek általános megértését pedig 49 százalék látta problémának.

Bár a szabályozást a többség bonyolultnak tartja, 37 százalék éppen a szabályok felállításától várja a blokkláncra épülő megoldások beépülését a vállalati ökoszisztémába. 23 százalék szerint a legfőbb hajtóerő az lesz, hogy a meghatározó súllyal rendelkező nagyvállalatok blokklánc alapú elszámolási rendszereket vezetnek be, 18 százalék pedig attól várná a fellendülést, ha a központi bankok is áldásukat adnák ezekre a technológiákra.

Megint felbukkan a transzparencia és a bizalom kérdése

Nemzetközi összehasonlításban az Egyesült Államokban várják a leggyorsabb ütemű adaptációt a következő két évben (28 százalék), ennél lényegesen kevesebben fogadnak Kínára (18 százalék), Japánra (13 százalék) vagy az Egyesült királyságra (12 százalék). A vezető iparágakat tekintve a nagy többség (a válaszadók 60 százaléka) a pénzügyek és a szakmai szolgáltatások területén vár látványos áttöréseket.

A blokklánc alapú megoldások bevezetésével kapcsolatos legfontosabb várakozásként 28 százalék határozta meg a működési hatékonyság növelését, míg a transzparencia növelését 18 százalék, az adatok integritásában való bizalom növekedését pedig 16 százalék jelölte meg. Az EY ehhez a maga részéről négy olyan területet tesz hozzá, amelynek átalakulásával a blokklánc általánosan elfogadott vállalati eszközzé válhat.

Ezek közül az első a privát hálózatokról a publikus hálózatokra való átállás, létrehozva egy minden felhasználó számára elérhető, nyílt rendszert. A második az elmozdulás a szinkronizációtól a tokenizáció irányába, ami növeli a műveletek pontosságát, egyben csökkenti azok kockázatait. A harmadik a továbblépés a kriptovalutáktól a hagyományos fizetőeszközök tokenizálása felé, lehetővé téve a publikus hálózatokon keresztül való átutalásokat.

Fontos lépések az integráció felé

Végül a központi bankok és kormányzatok szabályozása mentén erősödhet az integráció, felszámolhatók lesznek a párhuzamosan, egymástól elkülönülve működő rendszerek. Mindez elősegítené, hogy a blokklánc-technológiák teljes értékűen beépüljenek a vállalati folyamatokba, és az egyes iparágakban elkezdhetnek majd ömleni az erre épülő új alkalmazások, kibontva a benne rejlő potenciált.

Az EY anyaga hangsúlyozza, hogy mindennek a kulcsa egy robusztus szabályozási modell felállítása. Ehhez jönne nyilván a legjobb gyakorlatok kialakítása akár a kriptovaluták integritásának ellenőrzésében és azokban az alkalmazásokban, amelyek a részvényesek vagy befektetők irányában is bizalmat építenek a hozzájuk rendelt területeken. Egy ilyen megoldáscsomagot pilot formában már a felmérést készítő EY is bejelentett Blockchain Analyzer néven, amely audit technológiákkal segíti az üzleti kriptovaluta-tranzakciók megfelelő mélységű vizsgálatát.

Cloud & big data

Ki lesz 2026 informatikai vezetője? A VISZ már várja az ajánlásokat

A Vezető Informatikusok Szövetsége 25. alkalommal hirdette meg pályázatát informatikai és IT-biztonsági vezetőknek.
 
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.