A fejlődő térségben a globálistól teljesen más dinamikát mutatnak az okostelefonos eladások. A kontinens piacát leginkább az agresszíven nyomuló kínai brandek hajtják.

Miközben a fejlett régiókban már nagyítóval kell keresni azokat, akik hagyományos mobilt, vagy más néven butatelefont használnak, Afrikában nagyjából mostanában billen át a mérleg nyelve, azaz kerülnek mennyiségi fölénybe a frissen értékesített okostelefonok.

Az IDC legutóbbi jelentése szerint az afrikai piac a globálishoz képest teljesen más dinamikát mutat. A tavalyi utolsó negyedévben például 12,5 százalékkal nőttek éves alapon a szállítások, ezzel három hónap alatt összesen 19,8 millió eszköz fogyott. Ennél már csak kicsivel tudott nagyobb forgalmat generálni a hagyományos készülékek szegmense, amely 7,8 százalékos zsugorodás mellett már csak 20,9 millió darabot tett ki. Az eltérő irányú mozgás alapján valószínűsíthető, hogy idén összeér az olló.

Itt a Transsion diktálja a tempót

Ahogy az már ebben a régióban az elmúlt évekre jellemző volt, a tavalyi ünnepi szezon legnagyobb gyártója a kínai Transsion lett, amely 100 dollár alatti készülékeivel nagy tételben képes vevőkre találni a kontinensen.

A vállalat nem nevezhető rutintalannak, mivel 2006-ban alapították Hongkongban. A cég elsősorban a fejlődő piacokra koncentrál, azon belül is leginkább az afrikai régióra, ahol a helyi igényekre és lehetőségre szabott olcsó készülékeivel nagy népszerűségnek örvend. Noha csak 2014-től foglalkoznak okostelefonokkal, a cég már 2017-ban képes volt olyan negyedévet felmutatni, amikor a Transsion volt a kontinens legjelentősebb szállítója.

A Transsion-márkák (Tecno, Itel, Infinix) mögött a globális piacon is a második helyre szorult Samsung következett, míg a dobogó legalsó fokát egy másik kínai gyártó, a Xiaomi foglalhatta el. Utóbbiak számára ugyanakkor biztató lehet, hogy 2023 utolsó negyedévében a 100 dollár alatti készülékek szállítási volumene csak 5,2 százalékkal bővült, az ennél egy, illetve két fokkal drágább (100<200 és 200<400 dollár közötti) modellek esetében 16-19% körüli volt az éves bővülés.

(Fotó: Transsion)

Konzumer tech

Kína a "digitális embereket" is tornasorba állítja

Az illetékes szabályozó hatóság legújabb tervezete már stratégiai tudományos problémának minősíti az MI-személyiségek szabályozását, ahol a megfelelő irányítást nem biztosíthatják önmagukban a kialakulóban lévő iparági normák.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.