Az IBM mérnökei állítják, képesek megoldani. Jelenleg a merevlemezeken nagyjából 100 ezer atom tárol egy bitnyi információt.

Ugyan néha elég nagy trollként viselkedik a Kék Óriás, szabadalmainak döntő többsége értelmes fejlesztés, melyből nem csak a vállalat, hanem az egész emberiség profitálhat. Úgy tűnik, hamarosan ismét gyarapodni fog ez a tudásgyűjtemény, hiszen az IBM kutatói bejelentették, hogy áttörést értek el az atomi szintű adattárolás tekintetében.

Elértük a végső célt?

A mágneses elven működő és az optikai alapú adattárolás kora már leáldozóban van, mégis, legelterjedtebb tárolási megoldásként ezekhez érdemes viszonyítani, mit is jelent az, hogy atomi szintre tudták levinni egy bit tárolásának igényét. Napjaink merevlemezeinél nagyjából 100 ezer atomot használnak az információ minden egyes alapegységének tárolására. Ezzel szemben az IBM állítása szerint technikájukkal lehetővé vált az egy bit = egy atom szintű adattárolás.

Persze nem a nulláról kezdték a kutatást a szakemberek. Már korábban is folytak atomi szintű tárolási kísérletek, azonban ezek legjobb esetben is 3-12 atomot igényeltek egy bitnyi információ elraktározásához. Ehhez képest a mostani bejelentés elhozza azt a szintet, ahonnan látszólag nincsen tovább.

Sajnos ehhez egy viszonylag egzotikus anyagot kellett felhasználni: Holmium atomokat ültettek magnéziumoxid ágyba. A lantanoidák közé tartozó, ezüstszínű ritkaföldfém ebben az összeállításban rendelkezik egy úgynevezett mágneses bistabilitási tulajdonsággal; azaz a holmium-magnéziumoxid két stabil mágneses állapottal bír.
 


Atomi szintű struktúrát kellett építeni a független írás és olvasás lehetőségének bemutatására, árulták el az IBM pásztázó alagút mikroszkópot használó kutatói. Két Holmium bit felhasználásával képesek voltak négy lehetséges állapot rögzítésére, melyet aztán magnetorezisztív és elektronspin-rezonancia segítségével egyaránt ki tudtak olvasni. A mágneses stabilitás magas szintje és az elektromos írás és olvasás együttesen azt mutatja, hogy létrehozható egyetlen atomból álló mágneses memória.

A mágneses erő legyen veled!

Egyelőre nem ismert, hosszú távon mennyire marad állandó a fent ismertetett módon létrehozott adattárolási struktúra. A kutatók annyit közöltek csak, hogy a kísérlet órái alatt stabilnak mutatkozott, de napokban vagy hetekben mért időtávban még nem tudnak nyilatkozni.

Az azonban eléggé valószínűleg tűnik, hogy az atomok állapota hőmérsékletemelkedés hatására instabillá válhat, vagyis egy, erre a technikára alapuló eszköz esetében valószínűleg komoly figyelmet kell fordítani a hőtermelés alacsonya tartására és a rendszerben keletkezett hő eltávolítására.

Mivel a projekt még csupán kísérleti fázisban tart, a gyakorlatban történő alkalmazására, kereskedelmi forgalomban való elérhetőségére a közeljövőben nem lehet számítani.

Piaci hírek

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.