A zenészek és a zeneszerzők egyben biztosan egyetértenek: a dalok digitális lejátszásából származó bevételeik túlságosan alacsonyak. De ki t lehet ezért hibáztatni egy olyan rendszerben, amiben szinte lehetetlen nyomon követni a pénz útját a zenehallgatótól az előadóig és a dalszerzőig? – teszi fel a kérdést a Bloomberg egyik összeállítása.

Az előadó és a zeneszerző jár a legrosszabbul

Egy neves bostoni zeneoktató központ kiadott egy tanulmányt, amelyben egyrészt részletezi a mai rendszer problémáit, másrészt megoldás javasol: a bitcoin főkönyveként is működő blockchain rendszert. A Berklee College of Music's Institute of Creative Entrepreneurship szakértői egy évet szántak arra, hogy feltérképezzék a zeneipar üzleti gyakorlatát.

A tanulmány egyik legfőbb megállapítása, hogy miközben a zeneipar üzleti modellje teljesen átalakult, költségszerkezete és a  túlburjánzó közvetítői rendszer változatlan maradt. Ez utóbbi azért is rossz, mert közvetítők többségére ma már egyáltalán nincs szükség az "ellátási láncban". A tanulmány megállapításai és számai egyébként sokban összecsengenek az EY (korábban Ernst & Young) és a francia lemezkiadó csoport, a SNEP egy februárban kiadott elemzésének a megállapításaival.

Nézzük az alaphelyzetet! Amikor egy-egy zeneszámot lejátszanak, az érte járó szerzői jogdíjon alapvetően két szereplőnek kellene osztoznia. A nagyobbik rész járna az előadónak, a kisebbik pedig a dal szerzőinek, vagy más felállásban – ami egyébként az elterjedtebb gyakorlat – az előadói és a szerzői jogait birtokló lemezkiadónak, valamint a dalszerző royaltyja felett rendelkező cégnek.

A kiadók kaszálnak a legtöbbet a zeneművekért fizetett jogdíjakból

Forrás: Bloomberg

Vannak esetek, amikor a digitális lejátszást lehetővé tevő streaming szolgáltató nem közvetlenül ezeknek a piaci szereplőknek fizet, hanem olyan szervezeteknek, amelyek a jogdíjakat nagy jogtulajdonosok jóvoltából menedzselik. Minden egyes közvetítő leveszi a maga hasznát az üzletből (ezt mutatja a Berklee tanulmányban szereplő bevételmegosztó grafikon).

Összefonódnak a zenemegosztók és a lemezkiadók

A rendszerben más módon is bent ragadhat a jogdíjak egy része. A lemezkiadók például gyakran kötnek olyan megállapodást a streaming szolgáltatókkal, hogy a szolgáltató cégben szerzett tulajdonjogért cserébe lemondanak a jogdíjak egy részéről. A streaming ügyletek pedig néha olyan szolgáltatási díjakat is tartalmazhatnak, amiket a lemezkiadók nem osztanak meg az előadókkal.

A művészek egy része emellett még azzal is kénytelen szembesülni, hogy kiadója a neki járó jogdíjakból vonja le marketing- és egyéb költségeit. Mindez oda vezet – állítja meg a Berklee tanulmánya –, hogy az előadók és zeneszerzők dollár százmilliókat veszíthetnek a jelenlegi rendszerben. És ez a matematika is csak akkor érvényes, ha egyébként tisztességes jogbirtokosokkal állunk szemben. De nem minden szolgáltató működik tisztességesen: a Berklee szakértői 20-50 százalék körülire teszik a streamingben elcsalt pénzek arányát.

D.A. Wallach: az alapelvek már megvannak, és van hozzá technológiai is

Tehát van még mit javítani a rendszeren. Alapvetően az előadói jogokkal foglalkozó szervezeteknek, a PRO-knak (Performing-Rights Organizations) kell(ene) kimutatni, hogy kinek, mikor és melyik dalát játszották le a világon, és nekik kellene biztosítaniuk azt is, hogy a szerzők is megkapják a zenéjükért járó jogdíjat. Ez azonban meglehetősen munkaintenzív folyamat. Lehetne azonban automatizálni.

Nem holnaptól működik

Szakértők szerint a digitális világ független fizetőrendszerének, a bitcoinnak a főkönyvi rendszerét, a blockchain technológiát lehetne segítségül hívni. Ezzel ugyanis az is megoldható lenne, hogy a befolyó összegeket azonnal szétossza a piaci szereplők között.

Ehhez azonban a technikai változásra viszonylag lassan reagáló zeneiparnak is nyitnia kellene.

Az alapötletet egyébként a a Spotify egyik embere, D.A. Wallach énekes, üzletember fogalmazta meg egy tavaly decemberi cikkében. Wallach két alapelvből indult ki: 1. a zenei életről nem létezik központi adatbázis; 2. egy zeneműről két információt kell feltétlenül nyilvántartani, ki készítette, és aki birtokolja a jogokat. Mivel az iparág szereplői egy decentralizált rendszer részei, mi lenne alkalmasabb ezeknek az információknak, valamint az ezekhez kötődő tranzakcióknak a nyilvántartásához és kezeléséhez, mint a bitcoin – szintén decentralizált rendszerének – tranzakcióit nyilvántartó főkönyv, a blockchain.

Az ötlet megvalósításán azóta jó néhány startup cég kezdett el dolgozni, de arra Wallach is felhívja a figyelmet, hogy hosszú az út egy piacképes változat elkészültéig, és ehhez az iparági szereplők közreműködésére is szükség lesz.