Egy beállítás megváltoztatásával a Windows 10-et érintő sebezhetőségek zömének kihúzható a méregfoga.

A Windowst érintő közel összes sérülékenység aktualitását vesztené egy kicsivel gondosabb ellenőrzés bevezetésével, jutott erre a megállapításra az Avecto. Az IT-biztonsággal foglalkozó vállalat szerint az adminisztrációs jogok érintett számítógépről való eltávolításával a biztonsági problémák 94 százaléka megszüntethető lenne.

Jogosultságkérdésről szól az egész

Tökéletes az érvelés, hiszen ha a számítógép beállításait a felhasználó nem tudja megváltoztatni, akkor azt egy külső fél sem tudja megtenni (abban az esetben, ha hozzáfér a felhasználói fiókhoz). Vagy legalábbis az esetek zömében; a Windowsok összes hibájának átlagosan 94 százaléka válik védhetővé pusztán a rendszergazdai jogosultságok eltávolításával. Az Internet Explorer esetében 100 százalék, a Windows 10-nél pedig 93 százalék ennek aránya - állítja az Avecto.

A tavaly összesen 530 sebezhetőség látott napvilágot, 36 százalékuk (189) kritikus fontosságúnak minősült. Ezek 94 százaléka elveszti kritikus minősítését, ha rendszergazdai jogosultsággal nem rendelkező felhasználót ér támadás a sérülékenységek révén. 2015-ben még 85 százalék volt ennek aránya.

Érdekesség, hogy hiába a Windows 10 a legújabb, legbiztonságosabbnak tartott asztali operációs rendszer a Microsoft berkeiben, a legtöbb biztonsági rés (395 darab) ezen a platformon vált ismertté. Windows 8 és 8.1 alatt 46 százalékkal kevesebb, 256 darab sebezhetőségről számolt be a redmondi gigász. Ennek okai minden bizonnyal az eltérő funkcionalitásban és a javítási ciklusok hosszában rejlik. A Windows 8 hibáinak több ideje volt kiderülni, ezek egy része pedig a Windows 10-ben már nem létező kódokat érintenek.

Marco Peretti, az Avecto műszaki vezetője kihangsúlyozta cége álláspontját, miszerint a jogosultságnövelésre (privilege escalation) irányuló támadásokat teljes egészében elavulttá lehetne tenni a rendszergazdai jogosultságok megvonásával. És erre nem csak windowsos, hanem maces környezetben is lehetőség van, állította Peretti.

Biztonság vs. felhasználói élmény

A jogosultságcsökkenés eszközét emlegetni persze nagyon egyszerű, a feladatot megvalósítani már jóval nehezebb. Ennek egyrészt pozícióbeli okai vannak; a menedzserek, vezetők gyakran nem fogadják el a korlátozás szükségességét gépükön, és azt megtagadva használják eszközeiket. Míg a vállalat beosztottjai ezt egy jól kitalált és betartatott biztonságpolitikai szabályzat esetén nem tehetik meg, a felső(bb) vezetés embereivel szemben gyakran tehetetlenek az IT rendszert üzemeltetők.

Másrészt a beállítás közel sem annyira triviális, mint mondjuk a Start Menüre bökve egy program elindítása. Igaz, nem is túlságosan bonyolult, célszerű rögtön az operációs rendszer telepítéskor létrehozni egy adminisztrátori jogkörökkel nem rendelkező felhasználót, és azzal bejelentkezve végezni a mindennapi munkát a számítógépen.

Ezzel ugyanakkor elvész a rendszer használatának egyszerűsége; azokat a műveleteket, amikhez rendszergazdai jogosultság szükséges (például fontos frissítéseket telepíteni), utóbbi jelszavával lehet csak megtenni. Ha ezzel nem rendelkezik a felhasználó, akkor csorbulhat a Windows-használat élménye – ez az ára tehát a biztonságnak.

Vállalati környezetben ezt a már említett biztonságpolitikával lehet szabályozni, ahol a felhasználói élmény hátrébb való (vagy legalábbis annak kellene lennie), mint a biztonság kérdése. Az adminisztrátori jogokat igénylő, a vállalati érdekeket szolgáló beállítások, változtatások pedig központosítottan kell, hogy történjenek, melyek kezelésére külön alkalmazások állnak rendelkezésre. "Teljesen véletlenül" a felmérést készítő Avecto is fejleszt ilyen eszközt, de természetesen más szállítók is nyújtanak hasonló lehetőségeket.

Biztonság

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.