A szolgáltató összes előfizetője számára eltörli az EU országokban érvényes roaming díjakat.

Az EU-t érintő roaming díjak problémájának megoldása régóta várat magára, és amíg ez így van, a Vodafone igyekszik üzletileg a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. Az operátor pontosan egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy a Red csomagok előfizetői számára eltörli az EU területén érvényes roaming tarifákat. A vállalat ma tartott sajtótájékoztatóján kiderült, hogy április 1-jétől már nemcsak a Red ügyfelek, hanem az összes ügyfél mentesül a roaming díjaktól.

Most már szinte mindenkinek jár

A lehetőség minden új számlás előfizetőre vonatkozik, akik ennek következtében külföldön pontosan úgy használhatják mobiljukat, mint Magyarországon. Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója kiemelte, hogy a lehetőség a szolgáltató összes, havidíjas lakossági és üzleti előfizetője számára elérhető, vagyis mostantól nem lesz, lehet olyan előfizetői konstrukció a kínálatban, amire ne vonatkozna az új szabály.

A Vodafone közleménye új előfizetőket említ ugyan, ez azonban nem jelenti azt, hogy a meglévő ügyfelek ne részesülnének az újításból. A váltás nem történik meg automatikusan, hanem csak akkor, ha azt kérik a szolgáltató mobilalkalmazásában, vagy jelzik igényüket valamelyik ügyfélszolgálati csatornán. Mindezt nem kötik új szerződés kötéséhez, vagy bizonyos idejű hűség vállalásához, így akkor is aktiválhatják az új opciókat, ha a szerződés pl. 5 hónap múlva lejár.

A Vodafone előfizetői tehát a beszélgetésekre és az adatforgalomra vonatkozó roaming díjak alól is mentesülnek, amennyiben ezt az EU országok valamelyikében teszik. Ezekhez a területekhez hozzátartozik még Norvégia, Izland, Liechtenstein, Svájc és Törökország is, ahol ugyanazok a feltételek érvényesek, mint az uniós államokban. A feltöltőkártyás ügyfelek számára a díjmentes „EU hazai áron” opció áll rendelkezésre, amivel a normáldíjas magyarországi telefonszámokat a hazai tarifáikkal tudják hívni, illetve belföldi áron tudnak ezekre a számokra SMS-t küldeni az Európai Unió és a többi érintett ország területéről.

Adatban is beerősítenek

A roaming díjakat érintő változások mellett a Vodafone minden csomagjában megemelte az elérhető adatkereteket. A Red csomagok esetében ez 500 MB-ról 1 GB-ra (Basic EU+), 2 GB-ról 3 GB-ra (Medium EU+), illetve 4 gigabájtról 5-re (Extra EU+) való növelést, jelent. Az üzleti csomagokkal kapcsolatban ugyanazok a változások következnek be, mint a lakossági ajánlatok esetén: duplázódnak az adatkeretek, illetve a nem Red előfizetők is mentesülnek a roaming díjak alól.

A Vodafone képviselői a bejelentés során azt hangsúlyozták, hogy a 4G lefedettség növekedésével hazai és külföldi környezetben is az adathasználat válik az elsődleges tényezővé. A ma bevezetett új csomagok, a megnövelt adatmennyiség, valamint a roaming díjakat érintő változások is ezt az igényt követik le. Utóbbi kapcsán gyakorlatilag kiemeltek egy, eddig kizárólag a Red csomagokba tartozó extrát, a szolgáltató azonban nem gondolja, hogy a korlátlan csomagok ezzel gyengülnének, hiszen az előfizetőket így is több olyan lehetőséghez jutnak, amit csak ez a csomag biztosít.

A Vodafone a fenti lépéseivel valószínűleg több mint egy évvel előzte meg azt, ami egyébként is be fog következni. Az Európai Parlment tavaly ugyanis megszavazta a roaming szolgáltatásokért szedett extra tarifa kivezetéséről szóló jogszabálycsomagot. Ennek értelmében a szövetség 28 tagállamában 2017. június 15-étől véglegesen eltűnnek a roamingdíjak, egy köztes lépcsőben pedig idén április 30-ától (ami időközben meg is történt) maximálják a kiszámlázható költségeket.

Mobilitás

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.