Mindhárom saját hálózattal rendelkező magyarországi mobilszolgáltató a 4G+ korszakát éli. A Vodafone a fővárosban a 150 Mbit/s sebességű mobilnet szolgáltatását is bekapcsolta.

Nemrégiben még a budapesti beltéri 3G-s lefedettség növelése volt napirenden a Vodafone-nál, most pedig már a kereskedelmi szolgáltatásként elérhető legkorszerűbb 4G+ elindításáról, valamint a 4G kapacitás megduplázásáról számolt be Alexandre Froment-Curtil vezérigazgató.

Az 1800 MHz-es sáv segíti a frekvenciasávok aggregációját

A 4G+ technológiát a rendelkezésre álló többféle frekvenciasáv összekötésével, azaz carrier aggregation-nnel (CA) valósítják meg, hasonlóan a két másik magyar szolgáltatóhoz. A kettős aggregáció 300 Mbit/s (2CA) sebességig elegendő. A Vodafone-nál most 150 Mbit/s sebességgel indul a 4G+. Ehhez a cég az eddig használt 800 MHz-es LTE szolgáltatás mellé bevonta az 1800 MHz-es frekvenciát is, amit eddig más célokra használt. "Így az eddigi 10 MHz-ről 20 MHz-re növelhettük a 4G szolgáltatásra rendelkezésre álló maximális sávszélességet" –  mondta el Amrita Gangotra műszaki vezérigazgató-helyettes. A 4G kapacitás megduplázása lehetővé teszi, hogy még több ügyfél, még gyorsabban használhassa a mobilinternet-szolgáltatást.

A CA-t Tatabányán tesztelték, így Budapest mellett ott is elérhető a 4G+. Az ügyféligények figyelembe vételével az év folyamán más településeken is bevezetik a szolgáltatást, de az év végéig a nagyobb magyarországi városokba biztosan eljut.

Az újabb készülékek már jók hozzá

A nagyobb ságvszélességhez a technológiát kezelő készülékek is kellenek. A Vodafone szerint ez nem lesz akadálya a 4G+ használatának, mert az utóbbi két évben forgalomba került okostelefonok döntő többsége már támogatja 4G+-t. Ezek zömében azok a készülékek, melyek 1800 MHz-es LTE hálózaton is működnek. Azt azonban, hogy 4G+-on működnek, csak egy részük jelzi ki, többségük ilyenkor is 4G-t jelez.

Az 1800 MHz-es sáv bekapcsolásának van még egy jótékony hatása: azok az ügyfelek is használhatják a 4G-s szolgáltatást, akiknek a készüléke – ilyen például az iPhone 5 is –, nem támogatja a 800 MHz-et. A vezérigazgató szerint egyébként a Vodafone már csak 4G-s készüléket árul.

A fővárosban 425 bázisállomáson kapcsolták be az LTE1800-as szolgáltatást, így ott a kültéri 4G+ lefedettség a lakosságra vetítve 87,2 százalékos. A kültéri 4G lefedettség közel 100 százalékos, míg a beltéri 98,1 százalékos.

A magyarországi mobilpiacon az első kereskedelmi jellegű 4G+ szolgáltatások a múlt év vége felé jelentek meg. Először a Magyar Telekom hozta nyilvánosságra novemberben elején, hogy Gödöllő térségében  mindjárt 450 Mbps sebességgel elindult a szolgáltatás. Ehhez a sebességhez már hármas aggregációra volt szükség, amit a 800-as, az 1800-as és a 2600-as sávokkal ért el a cég. A Telenor decemberben számolt be ugyanilyen fejlesztéseiről, a vállalat az 1800 ls a 800 MHz-es sávokat vonta össze, és indulásként 650 bázisállomáson kapcsolt át 4G+-ra.

Mobilitás

Google I/O: Az olcsóbb Geminitől az OpenClaw-t lenyomó Sparkig

Erősít az agentic AI területén a Google, derült ki fejlesztői konferenciája első napján.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.