Újabb kommunikációs nagyágyú jelentette be, hogy végponti titkosítással védi a hálózatán zajló csevegéseket, beszélgetéseket.

Miközben a kormányok világszerte, így nálunk is azon törik a fejüket, hogy miként férhetnének hozzá az egyre terebélyesebb és szélesebb kört érintő internetes kommunikációhoz, a szállítók inkább bezárják a kapukat, a kulcsot meg a folyóba dobják.

Te is, fiam, Viber?

Április elején a világ legnépszerűbb kommunikációs alkalmazása, a WhatsApp jelentette be, hogy teljes körű, mindenre és mindenkire kiterjedő titkosítási eljárást vezett be rendszerében. A végponttól végpontig tartó titkosítással egyben megszabadult attól a tehertől is, hogy a különböző országok hatóságai mindenféle információkéréssel nyaggassák, hiszen ezzel immár maga a szolgáltató sem képes "belesni a színfalak mögé".

Alig két hét telt el, és a szintén hatalmas felhasználói bázissal bíró, internetes csevegést, telefonálást biztosító Vibernél is meglépték ugyanezt. A hivatalos blogbejegyés tanúsága szerint már régóta dolgoztak ezen, és most érkezett el az idő az általános bevezetésre. Ez a gyakorlatban egy frissítésen keresztül fog eljutni a felhasználókhoz az elkövetkező egy-két hétben.

A titkosítási eljárást mindenre alkalmazzák, azaz a csoportos csevegésekre és a telefonhívásokra egyaránt. A megnövekedett védelem működik számítógépen, mobilon és táblagépen is, csak a program legfrissebb verziójának a telepítésére és az eszköz hitelesítésére van szükség.

Egy kis családi titkolózás

A fentieken kívül további biztonsági funkciók is elérhetővé válnak, bár ezek közül az egyik leginkább a családi békét hivatott védeni. A felhasználóknak ugyanis lehetőségük lesz bizonyos beszélgetéseket teljesen eltűntetni a előzmények közül. Az így elvarázsolt üzeneteket csak egy külön kód begépelésével lehet ismételten elérni. A Viber szerint ez például jól jön, ha egy eszközt többen használnak a családban és éppen egy meglepetést szervezünk annak, aki amúgy rendszeresen rápillanthat a kijelzőre. Ugyanakkor ezzel a zavarosban halászó házastársak dolga is némileg könyebbé válik... 

Végül a meggondolatlanul elküldött üzeneteink után sem kell feltétlen bánkódnunk. Ha elég gyorsak vagyunk, a távoli törlés lehetőségével élve mostantól visszahívhatjuk a szöveget. Ez egyébként akkor is működik, ha a fogadó fél időközben már elolvasta az üzenetet.

Biztonság

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.