Későn és megfelelő tananyag nélkül alakították ki az idei tanévre érvényes szabályozást. A közel félezer informatikatanár problémáját egy üzleti szereplő segít megoldani. Ingyen.

Csak augusztusban fogadták el az új szakképzési kerettantervet, amely több jelentős változást hozott. Ezek egyike mintegy 450 informatika tanárt érint, akik a programozás tantárgy keretében extra feladatot kaptak. Közel ötezer szakgimnáziumi diákot konkrét tananyag híján kellene megtanítani weboldalak készítésére. Egy alapítvány és egy oktatási cég szerencsére megoldást talált a problémára.

Megoldja a piac

A Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda Alapítványhoz (HTTP Alapítvány) a kerettanterv elfogadását követően sok megkeresés érkezett, miszerint a programozás tantárgyba beépített új tudásanyag átadása nehézségeket okoz a szakmának, különösen a felkészülési idő rövidsége jelentett nagy kihívást. A helyzet megoldására az alapítvány olyan partnert keresett, amely képes egyszerre több száz oktató gyors és megfelelő felkészítésére.

Az informatikai témájú oktatási kurzusokat kínáló NetAcadémia vállalta a tanárok felkészítését, ráadásul a képzés teljesen ingyenes a résztvevők számára. Az oktatóközpont a tanárokat online tanfolyamon készíti fel az új tananyag elsajátítására egy olyan program keretei között, mely a diákok bevonását is lehetővé teszi.

A felajánlás keretében minden szakgimnáziumban oktató tanár díjmentesen férhet hozzá a tanártovábbképzési programban szereplő tanfolyamokhoz HTML, CSS, JavaScript és további fejlesztői témákban. A program célja egyben az is, hogy projektmunkára nevelje a fiatalságot, hiszen az első tanfolyam végén egy tanáraikkal közös projektpályázatban adhatnak számot a diákok a megszerzett tudásukról.

Eddig bejött, de tovább is lépnének

Az oktatási központ ügyvezetője úgy nyilatkozott, hogy a sok tanárt és több ezer diákot érintő sürgős ügy miatt döntöttek a pro bono felajánlás mellett. Fóti Marcell a speciális tanfolyamsorozat eddigi eredményeit rendkívül pozitívnak értékelte: a november 7-én induló, kerettanterv szerint kialakított első online oktatásra több mint háromszáz informatikatanár jelentkezett.

A kezdeti sikeren felbuzdulva a NetAcademia egyéb iskolatípusok tanárait is szívesen bevonná a programba annak érdekében, hogy minden fiatal megfelelő alapismereteket szerezzen, amelyek akár az informatikai pálya felé orientálhatják a későbbiekben. A projekt széleskörű elterjedése esetén azt remélik, hogy a hazai informatikushiányból fakadó munkaerőpiaci problémák akár már három éven belül mérséklődhetnek.

Közösség & HR

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.