Detroit város vezetősége példás lelkesedéssel igyekszik kamatoztatni az új technológiákban rejlő potenciált. Helyi sajtóbeszámolók szerint az Egyesült Államok autóipari fellegváraként számon tartott metropoliszban egyre több területen támaszkodnak kisebb-nagyobb, jórészt önműködő robotokra.
Mindenre is jók
Az egyik ilyen program a város tulajdonában lévő strandon működik, ahol a partra sodródó hulladékot és szemetet tavaly óta fáradhatatlanul szedegetik a feladattal megbízott, BeBot néver hallgató autonóm járgányok. Egy másik startup, a Snobotix által fejlesztett robot pedig a kemény teleiről ismert Detroit utcáinak hó- és jégmentesítéséről gondoskodik, szintén minimális felügyeletet igényelve. A sok önvezérelt robot mellett akadnak emberek által irányított gépek is. Utóbbiakat az autópálya mentén vetik be fűnyírásra, teljesen megkímélve ezzel a közútkezelő munkatársait a veszélyes környeztben történő munkavégzéstől.
Munkában az önjáró hómunkás (forrás: Snowbotix)
Ugyancsak említést érdemel az IonDynamics Energy által fejlesztett FlashBot, amely mobil töltőállomásként funkcionál. Detroitban a gépeket többek között a tömegközlekedést bonyolító buszok újratöltésére vetik be, hogy azoknak a lehető legkevesebb időt kelljen üzemen kívül töltenie.
Aztán ott van a frissen indult Penny Pickup, amely több szervezet és cég együttműködésének köszönhetően jött létre, és megoldásaival a hulladékgazdálkodást igyekszik magasabb szintre emelni. Detroitban ez egyelőre egy több kerületet érintő éttermi programban testesült meg. A nagyobb doboznyi robotok (lásd nyitóképünk) végigjárják a projekthez csatlakozott vendéglátóhelyeket, begyűjtik az aznapi ételmaradékot, majd egy komposztáló központba juttatják csomagjukat.
Gépesített küzdelem
Hogy mennyire összeforrott a robotika és a város, azt jól jelzi egy elmúlt hetekben futó promóciós kampány is. Ennek keretében egy humanoid robot járta Detroit utcáit, kedélyesen lekezelve és elbeszélgetve a járókelőkkel. A nagy feltűnést és sok megjelenést generáló marketingakció az augusztusban megrendezendő Interactive Combat League robotshow-t népszerűsítette, ahol gépek pufölhetik és lőhetik egymást majd halomra egy remélhetőleg kellően biztonságossá tett arénában.
(Nyitókép: Penny Pickup / Orange Sparkle Ball)
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak