Már csak 470 napjuk marad a cégeknek, hogy Windows 11-re váltsanak, mert 2025. október 14-én megszűnik az operációs rendszer támogatása.

Három éve még amiatt aggódtak a vállalatok, hogy ha Windows 11-re akarnak váltani, a verzió szigorú rendszerkövetelményei miatt a gépparkjukat is frissíteniük kell. Ezért aztán aki csak tehette, tolta a verzióváltást. Ez a tologatás olyan jól sikerült, hogy egy átfogó felmérés szerint azokra a gépekre sem került fel a Windows 11, melyek egyébként alkalmasak lennének a futtatására.

A rendszermonitorozó eszközöket kínáló ControlUP több mint 750 ezer vállalati végpontot vizsgálva azt tapasztalta, hogy a gépek 88 százaléka már képes lenne futtatni az új verziót, ám azoknak a 82 százalékán is még Windows 10 fut.

A Statcounter merítése nagyobb, hiszen a konzumer gépeket is figyeli. A Windows 11 piaci részesedését éppen hogy 30 százalék fölé méri, míg a Windows 10-é még mindig 65 százalék (lásd a grafikont). Amennyiben a ControlUp adatait legalább a vállalati ügyfélkörre reprezentatívnak lehet tekinteni, a Windows 11 részesedése ki fog lőni a következő bő egy évben.

 

 

Forrás: StatCounter Global Stats - Windows Version Market Share

Van oka, hogy a cégek húzzák az időt

Bár a vállalatok általában is hajlamosak az utolsó utáni pillanatig tologatni a verzióváltást, most még tudtak is hivatkozni valamire: nem sokat nyernek a váltással. Míg a Windows 10-es upgrade érzékelhető előnyökkel járt, ez a Windows 11 esetében már nem olyan egyértelmű. Még olyan sarkos véleményekkel is találkozni, hogy a támogatás fenntartásán kívül talán nincs is más felhasználási eset, ami indokolná Windows 11-re áttérést.

Egy ilyen, a szervezetek egészét érintő upgrade mindenképpen komoly beruházás. Ha helyesek a ControlUp számai, egy éven belül eleve le kell cserélni a gépek 12 százalékát. Ez viszonylag egyszerűen megoldható, ha van rá forrás.

Emellett azonban átfogó képzési programot kell indítani, hiszen az alkalmazottak jelentős többségének új lesz az operációs rendszer működése. Bár a két verzió kezelőfelülete között nincs radikális különbség, mégis egyszerűbb – és hatékonyabb – rászánni pár órát a kezelés elsajátítására, mint hogy a rendszergazdák rohangáljanak az irodában asztaltól asztalig, segíteni a kollégáiknak eligazodni, ha azok valamit nem találnának.

A leghúzósabb feladat azonban az lesz, hogy módszeresen ellenőrizni kell minden vállalati alkalmazást: megfelelően futnak-e Windows 11-en.

Ugyanakkor az sem lesz olcsóbb, ha egy szervezet inkább marad a Windows 10-nél. Még három évig, azaz 2028 októberéig veheti igénybe a kiterjesztett támogatást, hogy legalább a biztonsági frissítésekhez hozzájusson. Ennek díja az első évben 61 dollár, utána azonban évente duplázódik, így a harmadik évben már 244 dollárt kell érte fizetni.

Piaci hírek

Az amerikai és a brit titkosszolgálatok sem félnek az MI-t használni

A CIA és az MI6 vezetője közös cikket publikált a Financial Timesban, illetve interjút is adtak a lapnak, amelyben számos technológiával kapcsolatos kérdést érintettek.
 
A teljes életciklust lefedő rendszerek képesek megszüntetni azt a káoszt, ami a szervezetek zöménél még mindig akadályozza az információáramlást.

a melléklet támogatója a GLOBAL-UNION Kft., a Kyocera márka kizárólagos magyar disztribútora

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.