Több ezer MI-kutató véleménye alapján számszerűsítették, hogy milyen eséllyel törölheti el az emberiséget a gépi intelligencia – nem beszélve azokról a lehetséges hatásairól, amelyek csak egy fokkal kevésbé lennének katasztrofálisak.

Egy összesen 2778 MI-kutató véleményét feldolgozó felmérés szerint nem elhanyagolható annak a kockázata, hogy a mesterséges intelligencia hozzájárulhat majd az emberi faj kihalásához. Bár az elmúlt évben egyre többet lehetett hallani arról, hogy iparági vezetők és magasan jegyzett szakértők szerint a technológia gyors fejlődése katasztrofális következményekkel járhat, az egzisztenciális fenyegetés elismerésén túl a legtöbben nem tartják valószínűnek az ilyen kimenetet. Ezúttal azonban a megkérdezettek 58 százaléka nyilatkozott úgy, hogy 5 százalékra teszi a teljes pusztulást vagy a technológia által előidézett más, rendkívüli negatív következményeket, ami már nem sorolható az erősen valószínűtlen kategóriába.

A válaszadók 10 százaléka már 2027-re azt jósolta, hogy a gépek "bármilyen lehetséges feladatban" felülmúlhatják az embereket, fele részben pedig 2047-re lőtte be ezt a határvonalat. Több mint kétharmaduk szerint azonban valószínű, hogy az emberfeletti MI megjelenése inkább jó, mint rossz hatással lesz a világra, és maga a felmérés is felhívja a figyelmet a kutatók közötti vitás kérdések mennyiségére, amelyek már azzal kapcsolatban is felmerülnek, hogy a fejlődést gyorsítani vagy éppen lassítani lenne érdemes. A New Scientist beszámolójában megszólaló szakértő külön kiemeli, hogy az ilyen prognózisokban nagyon sok a bizonytalan tényező, és az MI-guruk sem mindig a varázslatos előrejelzési képességeikről híresek.

Nem biztos, hogy ez a legfontosabb kérdés

Ez természetesen nem jelenti, hogy egyből diszkreditálni kellene az ilyen irányú jóslataikat, hiszen az összes találartás között mégis csak az övéket támasztja alá az adott területen szerzett szakértelem, így célszerűbb együttesen értelmezni azokat más forrásokkal, mint amilyenek a hardveres trendek, a gazdasági elemzések vagy a kifejezetten predikcióval foglalkozó szakértők meglátásai. Az 5 százalékos valószínűség mindenesetre komoly veszélyt jelez, mert a pontos százalékos értéknél sokkal fontosabb, hogy a kockázat milyen nagyságrendben mozog, ráadásul a veszélyeket általában nem is abban látják, hogy valamilyen rosszindulatú mesterséges intelligencia disztópikus kihalási eseményeket indítana be.

A kutatók többsége ugyanis olyan lehetőségekre hívja fel a figyelmet, mint a mélyhamisítás, a veszélyes vírusok létrehozása, az egyének boldogulását mások terhére biztosító MI-rendszerek megjelenése vagy a közvélemény manipulálása. Így azokról a véleményekről sem szabad megfeledkezni, amelyek zsákutcának tartják a ma ismert nagy nyelvi modelleket, és képtelenségnek látják a szuperintelligens MI "véletlen" létrehozását. Így a világvége-témát is inkább azok erőltethetik, akik el akarják terelni a figyelmet a fejlesztők elszámoltathatóságáról olyan hétköznapi kérdésekben, mint az önrendelkezés gyengülése, a munkahelyek elvesztése, a verseny korlátozása, az ipari léptékű plágium vagy a technológia környezeti lábnyoma.

Piaci hírek

A ROI továbbra sem erőssége a mesterséges intelligenciának

A Gartner mérései szerint az MI projektek alig több mint negyede sikeres üzleti szempontból, ötöde pedig teljes kudarc. De ezért nem az MI a hibás.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.