Bár már több nagyvárosban fut, hivatalosan Barcelonában, a Smart City Expón mutatta be a Cisco új felhőszolgáltatását, amely használatarányos költségen kínál városoknak biztonságos adatgyűjtést. Mint azt az egyik beszámoló viccesen megjegyezte, a Smart+Connected Digital Platform bejelentésével szinte egy időben jelentette be a Ubisoft a Watch Dogs 2 nevű játékát, amelyben hackerek egy vállalat ellen küzdenek, amely saját gonosz céljaira használja fel egy okos város – a játék szerint San Francisco – rendszerit.
A párhuzam ugyan távoli, de egyben jelzi is, hogy milyen problémákat is okozhat a városok digitális transzformációja. A Cisco már egy ideje dolgozik a felhős platformon, magát a kezdeményezést, illetve több elkészült elemét is bemutatta egy éve, szintén a barcelonai Smart City Expón.
Totális adatgyűjtésre épülő világ
A következő 10 év várhatóan felgyorsítja a városiasodás folyamatát. A demográfiai kutatások azt prognosztizálják, hogy tíz év múlva a világ népességének mintegy 70 százaléka már városi környezetben él majd. Ez drámai változásokat hozhat gazdasági és társadalmi téren is, nem beszélve a folyamattal járó környezeti problémákról (légszennyezés, hulladékgazdálkodás stb.). Ez egyben azt is jelenti persze, hogy óriási piaca lesz azoknak a fejlesztéseknek, amelyek segítenek hatékonyan, fenntartható módon üzemeltetni ezeket a rendszereket,
A Cisco IoT (Internet of Things) szellemében kiépített rendszerével a városvezetés lényegében valós idejű információk birtokában irányíthatja az adott várost. A szolgáltatás képest összegyűjteni bármilyen gyártmányú szenzorokból, utcai kamerákból, az internetre kapcsolt eszközökből és rendszerekből az adatokat, melyek birtokában az egyes városi alrendszereket úgy lehet optimalizálni, hogy a költségek csökkentése mellett lehessen növelni a bevételeket.
A szolgáltatásba bármilyen települési alrendszer becsatornázható: közvilágítási hálózat, parkolási rendszer, a hulladékgazdálkodási folyamatok, a forgalomszervezés (közösségi közlekedés, gyalogos, kerékpáros és autós forgalom), a biztonság különböző területei és így tovább. Lényegében bármilyen városi szolgáltatásról azonnali és átfogó képet lehet így szerezni.
A Cisco ígérete szerint a platform biztonságosan integrálja az adatokat, és biztosítja azok megosztását a városi szervek számára. A Cisco megoldásának nagy előnye – a használatarányos fizetési lehetőség mellett –, hogy külső, third-party alkalmazások használatát is lehetővé teszi. A Smart+Connected Digital Platform ehhez biztosít egy nyílt API-t is.
A platformot már több helyen is használják kísérleti jelleggel. Amerikában például Kansas City, Indiában Dzsaipur, Ausztráliában pedig az 1,2 millió lakosú Adelaide vezette be.
Koppenhága az élen
A platform egyik legkiterjedtebb alkalmazója Koppenhága. A dán főváros már a nyáron bemutatta, hogyan működik a rendszer. Mintegy negyven szolgáltatást vontak be a projektbe, melyet egyrészt egy dán telekommunikációs szolgáltató, a TDC Group, másrészt a DOLL nevű, többek között kültéri LED-es „okosvilágítási” technológiát fejlesztő cég bevonásával vittek végig.
Azon a területen, ahol a rendszer kiépítették, egyetlen felületen felügyelhetők és menedzselhetők többe között a kültéri világítótestek, a parkolóhelyek és a szemétgyűjtők is. A rendszer ezekről valós időben ad adatokat, és ad így lehetőséget az azonnali beavatkozásra. A Cisco és a TDC egyébként stratégiai szerződést is kötött, hogy a platformot további dán városokban is bevezetik.
Kétségtelen ugyanakkor, hogy bár egy ilyen átfogó okosváros-platform jól támogatja a települések gazdálkodásának optimalizálását, ahogy arra a Ubisoft játéka utal is, a rendszerrel való visszaélések hatása is brutálisabb lehet.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?