Sanghajban épülhet fel a második Gigafactory, közben a Tesla magába olvasztaná Elon Musk másik cégét, a napelemeket gyártó Solar City-t.

A Bloomberg értesülése alapján Sanghaj lesz a befutó a Tesla Motors új termelési központjának lehetséges helyszínei közül. A beruházás értékét a lap bennfentes forrásai 9 milliárd dollár környékére teszik. A hírek szerint a sanghaji központú – amúgy a kínai állam tulajdonában lévő – Jinqiao Group már alá is írt egy nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot a Teslával a gyártóüzemek létesítményeinek felépítésről, amelyhez a felek 30-30 milliárd jüannal (nagyjából 4,5 milliárd dollárral) járulnának hozzá. Ez a kínai vállalatcsoport részéről javarészt a szükséges ingatlanterület biztosítást jelenti.

A beruházás valószínűleg nem csak a második Gigafactory elindítását, de a kínai piacon működő értékesítési hálózat felállítását, töltőállomások telepítését és egy új kutatás-fejlesztési központ létrehozását is magában foglalja. A kínai gyártás ezen felül az árversenyben is a Tesla segítségére lesz, mivel a gyártó modelljei a 25 százalékos importilleték elkerülésével versenyképesebbé válnak az európai luxusmárkákkal és a kínai gyártású járművekkel szemben.

A Tesla szóvivője nem kommentálta a Bloomberg beszámolóját, a lépés azonban simán illeszkedne abba a trendbe, amelynek értelmében a nagy autógyártók sorban húzzák fel kínai gyártóegységeiket, a helyi szabályozáshoz igazodva 50 százalékban tulajdonolt vegyesvállalatok formájában. Újabban így tett a Ford, a Hyundai és a Nissan is, nem beszélve a már korábban megjelent piaci szereplőkről (General Motors, Volkswagen stb.), az egyes kínai régiók és ipari-pénzügyi központok pedig komoly versenyben állnak egymással, hogy magukhoz csábítsanak egy-egy autóipari befektetést.

Nagyon nagy, nagyon elektromos céget szeretnének

Kedden Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója azt is bejelentette, hogy a Tesla Motors 2,8 milliárd dolláros ajánlatot tett a szolártechnológiában utazó Solar City felvásárlására. Musk jelenleg a Solar City elnöki székét foglja el, és mindkét vállalat legnagyobb részvényese, így az akvizíció célja tulajdonképpen egy olyan óriásvállalat felállítása, amely egyszerre láthatja el a fogyasztókat elektromos járművekkel, otthoni akkumulátorokkal vagy szolárrendszerekkel.

A befektetők a jelek szerint nincsenek elájulva az ötlettől, amelyet Musk kézenfekvő lépésnek nevezett. Többségük szerint a Teslának a Teslára kellene koncentrálnia, vagyis az elektromos járművek piacára, és az összevont vagy kibővített tevékenységi kör könnyen azzal járhat, hogy a vállalat elveszíti az eddig rá jellemző fókuszáltságot – nem beszélve a Solar City közel 6,5 milliárd dolláros adósságállományáról, amelyet ezzel szintén magára venne. A Tesla Motors részvényeinek árfolyama a bejelentés napján 13 százalékot zuhant, ami nagyjából 4,3 milliárd dolláros értékcsökkenést jelent – vagyis többet, mint amennyiért a társaság felvásárolná a Solar City-t.

Musk mindezek ellenére feltételezi, hogy az elektromos autók vásárlói a szolártechnológiák iránt is érdeklődést mutatnak, amit egy összevont értékesítési hálózat ki tudna használni, kibővítve mindkét vállalat lehetséges piacát. A Solar City termékeit a jövőben ugyancsak a Tesla márkanév alatt forgalmaznák. Az akvizícióhoz a részvényesek jóváhagyására is szükség van, őket Musk egy csütörtöki megbeszélésen igyekszik majd megyőzni a lépés észszerűségéről; ugyanakkor azt is bejelentette, hogy ő maga, illetve a Solar City-t vezető Lyndon Rive (Musk első unokatestvére) is tartózkodni fog a szavazástól.

Piaci hírek

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.