2018-ban a Tesla vitte a hátán az amerikai piacot, amely a látványos növekedés ellenére is messze van még a tömeges adaptációtól.

Az elektromos járművek szállításai, köszönhetően elsősorban a Tesla Model 3-nak, 81 százalékos éves növekedéssel zárták 2018-at az Egyesült Államokban: az előző évi 199 826 darabos értékesítési volumenhez képest tavaly már 361 307 darabot adtak el belőlük. A statisztikát közlő Inside EVs oldalán a szállítás és az eladás közti különbséget is egyértelműsítik, egész pontosan tisztázzák, hogy mindkét esetben ugyanazt értik a kifejezések alatt: vagyis azokat az autókat számolják, amelyeket valaki megvásárolt és használatba is vett 2018 során.

A fenti adatok minden elektromos járműre vonatkoznak, vagyis nem csak a tisztán elektromos hajtású (BEV) autókra. Ezek a egyébként legnépszerűbb modellek listáján hat helyet foglalnak el az első nyolcból, összességében pedig a teljes mennyiség körülbelül kétharmadát tették ki – közülük is a már említett Tesla Model 3 viszi a prímet, mivel egymagában is ez az egy típus adta az összes értékesítés több mint felét.

Így is lassú lesz, ha egyáltalán kitart a lendület

Bár a 81 százalékos növekedés a valaha volt legnagyobb bővülés ezen a piacon, az arányokból az is látszik, hogy az elektromos hajtás tömeges adaptációjára a gyors növekedés ellenére sem mostanában fog sor kerülni. Az egész országban ugyanis összesen 17,2 millió könnyű jármű talált gazdára, így a 2,1 százalékos részesedés azt jelenti, hogy nagyjából minden ötvenedik eladás tartozott ehhez a kategóriához.

A kilátásokat a tavalyi meggyőző növekedés ellenére is beárnyékolja, hogy a lendületnek túl kell élnie Trump elnök közvetett és közvetlen fellépését az olaj- és üzemanyagárak alacsonyan tartására. Összehasonlításképpen: az elektromobilitást a lakosság arányához viszonyítva messze Norvégia a világelső, ahol 2018-ban a 148 ezer új kocsi majdnem harmada volt tisztán elektromos autó.

Ez az abszolút mennyiségeket tekintve persze nem sok vizet zavar, ha a technológia globális terjedését vizsgáljuk: 2017 végén Kínában például csak 2,2 százalék, az USA-ban pedig 1,2 százalék volt az elektromos járművek aránya az utakon (a hibrideket is beleszámolva), miközben Norvégia már a 40 százalékot közelítette. Az Inside EVs becslése szerint világszerte is csak valamivel több mint 1,7 millió elektromos autót helyeztek forgalomba az előző évben, így könnyű belátni, hog az érdemi növekedésben mekkora szerepe van az amerikai vagy a kínai eredményeknek.

Ahogy korábban is írtuk, sokan figyelmeztetnek a szállításokban tapasztalható szűk keresztmetszetekre, vagyis arra, hogy a vásárlókat esetenként elriasztja az extrém hosszú várakozási idő. Ez pedig szorosan összefügg azzal, hogy a gyártóknak a piac újkeletű bizonytalanságaival is szembe kell nézniük, legyen szó a protekcionista kereskedelempolitika erősödéséről vagy a meghatározó piacok (praktikusan az USA és Kína) keresletének lomhaságáról.

Piaci hírek

CIO Hungary: így változik meg az ember és a technológia viszonya

Beszámolónk utolsó része a tizenötödik CIO Hungary konferenciáról, ahol a technológiai témákon túl számtalan megközelítésből vizsgáltuk az emberi tényező szerepét is.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.