A kínai internetes társaság cégértéke már az 500 milliárd dollár fölött jár, fele annyi felhasználóval közelíti a Facebook eredményeit.

A Tencent szerdán tette közzé legutóbbi negyedéves eredményeit, amivel a jól megszokott módon lépte át az előzetes becsléseket. A társaság január és március között termelt bevétele éves összehasonlításban majdnem másfélszeresére emelkedett, amihez 60 százalékkal több, 3,8 milliárd dollárnak megfelelő nettó eredmény társult. Egyedül az egy részvényre jutó nyereség maradt el két század jüannal a várakozásoktól, de a cég részvényárfolyama így is megindult felfelé. Ezzel az Alibaba mellett már a Tencent is túlhaladta az 500 milliárd dolláros cégértéket: az előbbi éppen 509 milliárd dolláron, az utóbbi 504 milliárd dolláron áll.

Ennyire megy a kínai piac

Miután a legnépszerűbb amerikai közösségi alkalmazások, így a Facebook, a Twitter vagy a Snapchat is elérhetetlenek Kínában, az ottani internetes vállalatok közösségi hálózatai és üzenetküldő platformjai úgy építették fel óriásipiacukat, hogy a világ más részein nem rendelkeznek értékelhető jelenléttel. A QQ, a Qzone vagy a WeChat sok százmillió ügyfele ráadásul ugyanúgy egy közös irányítás alatt működő ökoszisztémában mozog, mint odaát a Facebook, az Instagram és a WhatsApp felhasználói. A Tencent már abba a nagyságrendbe hízott, ahova a világ legnagyobb közösségi szolgáltatója is tartozik.

A WeChat például nemrég haladta meg az egymilliárd felhasználót, ami egyelőre kevesebb mint fele a Facebook táborának, a két platform bevételei azonban majdnem megyegyeznek. A WeChat 11,7 milliárdos forgalmat jelentett az idei első negyedévre, szemben a Facebook 12 milliárdjával, miközben a kínaiak 3,8 milliárdos profitjával szemben a Facebook 5 milliárdot keresett az első három hónapban. Érdemes megjegyezni, hogy befektetői szempontból a Tencent éppenséggel felülmúlta amerikai versenytársát az előző 12 hónapban: részvényárfolyama 60 százalékos növekedést produkált, miközben a Facebook "csak" 23 százalékot erősödött.

 


Infogram


A Tencent bevételeinek továbbra is oroszlánrészét adják az online játékok. Az elmúlt években a társaság Kínában és a tengerentúlon is felvásárlásokkal erősített (Riot Games, Epic Games, CK Games, Robot Entertainment stb.), amelyek nyomán komoly portfóliót épített magának a mobilos játékok szegmensében, és még jobban megerősítette hazai pozícióit is. A Tencent elsősorban a játékokon keresztül viszi sikerre cset- és mobil fizetési szolgáltatásait, amelyeket bevételei között is ugyanabban a kategóriában szerepeltet:

 


Infogram


Nem meglepő, hogy a Newzoo piackutató statisztikája alapján már globálisan is a Tencent vezeti a tőzsdei társaságok játékokból származó bevételeinek rangsorát. Ez az elmúlt évben 18 milliárd dolláros forgalmat jelentett, miközben a lista második helyén szereplő Sony 10,5 milliárd dollárt, az Apple 8 milliárdot, a Microsoft pedig 7,1 milliárdot jegyezhetett. Csak ezután következik az Activision, amely olyan márkákkal szorult az ötödik helyre, mint a Call of Duty vagy a World of Warcraft. A játékosok között ugyanilyen ismert márkának számító EA a nyolcadik, a Nintendo pedig a kilencedik:

 


Infogram
Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.