Mészáros Mariann májustól irányítja a 4300 fős vállalat munkaerő-gazdálkodását.

Május elsejétől Mészáros Mariann irányítja a több mint 4300 főt foglalkoztató IT Services Hungary (ITSH) HR-tevékenységét. A szakember egyúttal ügyvezető igazgatói tisztséget is betölt, így tagja lesz az ITSH felső vezetésének. Ebben a pozíciójában a Deutsche Telekom (DT) egységes stratégiájának érvényesítéséért, az ITSH márkaismertségének gondozásáért, a vállalat digitális átalakulásával összefüggő folyamatok menedzseléséért felel.

Mészáros Mariann szakmai tapasztalatait elsősorban az ugyancsak DT-leányvállalat Magyar Telekomnál szerzett. Diplomáját a Corvinus Egyetem szerezte. 2007-től dolgozott a Magyar Telekomnál. 2012-től a vállalat lakossági üzletágának Business Partnereként felt a HR stratégia megvalósításáért, valamint a 4500 fős terület HR szolgáltatásainak biztosításáért. Az elmúlt évben a Magyar Telekomot érintő nemzetközi HR projektet kezelte, és jelentős szerepe volt a HR-szervezet jövőbeni működési modelljének kialakításában.

Az ITSH-nál mint általában a szolgáltatóközpontoknál nagy teher hárul a HR-re, hiszen az ilyen vállalatoknál meglehetősen magas a fluktuáció. A magyarországi vállalatnál ehhez a folymatos bővítés és a belső pozícióváltás is hozzáadódik: évente rendszerint több százan váltanak belső pozíciót.

A vállalat kezdetben csak Budapesten volt jelen, majd nagyob vidéki egyetemek végzőseire alapozva 2008 elején Debrecnben, majd 2012-ben Pécsett nyitott irodát. A dolgozók száma 2010-ben érte el a kétezer főt.

Közösség & HR

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.