A mesterséges intelligenciát övező hírverés alapján egyértelműnek tűnhet, hogy az új eszközök teljes piaci szegmenseket hódítanak majd meg az orvostudománytól egészen a védelmi iparig. Éppen ezért gondolhatnánk meglepőnek, ha pont a technológiai vonalon lenne magas azok aránya, akik nincsenek meggyőződve az MI kiemelkedő hasznosságáról. A Retool szoftverfejlesztő kutatásának értelmében pedig éppen ez a helyzet: az ágazatban dolgozó 1500 szakember megkérdezésével végzett felméréséből kiderült, hogy a válaszadók több mint fele, 51,6 százaléka tartja túlértékeltnek a mesterséges intelligenciát.
További 23,4 százalék szerint a mesterséges intelligenciát nagyjából a jelentőségének megfelelően kezeljük, 25,1 százalék pedig alulértékeltnek látja az új fejlesztéseket. Ez utóbbival kapcsolatban érdekes, hogy különösen a vezető beosztásban dolgozó válaszadók vélekedtek az átlagnál kedvezőbben az MI-ről, míg a technikai oldalon lévők inkább a túlértékeltség felé hajlottak. Ennek egyik oka minden bizonnyal az lehet, hogy a cégvezetők nyilván nehezebben mennek el bármi mellett, ami a költségmegek takarításával és a bevételek növelésével kecsegteti őket, másokat viszont jobban érdekelnek a gyakorlati problémák.
Biztos, hogy ez még csak a kezdet
Ilyenek például a sérülékenységek (jailbreak, adatmérgezés stb.), amelyek kockázatot jelentenek a mesterséges intelligencia kereskedelmi alkalmazásaiban, de érdemes hozzátenni, hogy ennek ellenére a tech vonalon dolgozók közül is sokan használnak MI-eszközöket a munkahelyükön: ahogy a Futurism beszámolója is kiemeli, a felmérésben részt vevő szoftvermérnökök egyre gyakrabban fordulnak a ChatGPT és a Microsoft által támogatott GitHub Copilot felé a Stack Overflow-val szemben. Mint a kutatásból kiderült, 57,6 százalékuk a korábbinál ritkábban látogatja, 10,2 százalékuk pedig el is hagyta azt.
Ez az MI felforgató hatásának egyik kézzelfogható jele, mivel a felmérés alapján a megítélésétől függetlenül szinte mindenki az új technológiák lehetőségeit és következményeit vizsgálja. A mesterséges intelligencia számos eleme egyelőre nem érhető el a mindennapi felhasználásban, és ahol saját megoldásokat hoznak létre, ott valószínűleg belső felhasználási esetekről van szó, jellemzően az OpenAI valamelyik GPT-kiadására alapozva. Az pedig csak később derül ki, hogy mi lesz a helyzet a modellek finomhangolását és az adatbázisok bővítését követően, amikor megszületnek az MI használatára vonatkozó irányelvek és korlátozások is.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak