Az idén itthon kettős jubileumot ünneplő IBM alkalmi tárlaton mutatta be a hazánkban fellelhető legérdekesebb IBM-relikviákat. A rendezvényen a hazai leányvállalat vezetői a jövőről is beszéltek, akik szerint a szoftverek és a szolgáltatások fogják meghatározni itthon is a növekedést.
Idén ünnepli az IBM a 100. születésnapját, míg a hazai leányvállalatot éppen 75 esztendeje alapították. A hazai leányvállalat idén kinevezett új vezetője, Veres Zsolt az ünnepségsorozat eheti záró rendezvénye előtt tartott  tájékoztatón arra emlékeztetett, hogy a vállalat ma is bevételének jelentős részét, évente mintegy 6 milliárd dollárt költ kutatás-fejlesztésre. Története során az IBM alkalmazásában álló öt kutató szerzett Nobel-díjat, hat tudóst pedig Turing-díjjal, az informatikai Nobel-díjnak is nevezett kitüntetéssel jutalmaztak.

Van még hazai potenciál A hazai piaccal kapcsolatban több területen is növekedési lehetőségeket lát az IBM Magyarországi Kft. ügyvezető igazgatója: Veres Zsolt a szolgáltatások, a szoftverek és a kormányzati területeket említette, ahol a következő években bővülési potenciált lát a leányvállalat számára. Nem véletlen, hogy a nyár folyamán a cég újraszervezte menedzsmentjét, és a szolgáltatási üzletág (Global Technology Services, GTS) új vezetője Pongrácz Ferenc - a cég korábbi pénzügyi igazgatója - lett, aki egyben az ISC Magyarország ügyvezető igazgatói tisztségét is betölti.

Az IBM szoftver csoportjának irányítását július elsejétől Dalányi László vette át, aki a Microsoft hazai és nemzetközi vezetői pozícióiban szerzett tapasztalatokkal érkezett az IBM-hez. A csoport egyik fő stratégiáját a hatékonyságnövelő, költségoptimalizáló üzleti és IT megoldások  elterjesztésében látja. A másik fontos stratégiai irány az ügyfelek környezettudatos tevékenységeit követő, elősegítő szoftverek megismertetése.

A sajtszeletelőtől Watsonig: 100 éves az IBM
Az IBM mostanában naponta vesz egy céget

Minimális bővülés
Az IBM az üzletágak megerősítése révén elsősorban három területen - a közösségi közlekedésben, az önkormányzati fejlesztések, továbbá adatközpontok kialakítása, üzemeltetése terén - kíván megoldásokat nyújtani.

Veres Zsolt szerint a nehéz gazdasági helyzet közepette az idei évre vonatkozó elvárások mérsékeltek, és a korábbi évek kétszámjegyű növekedéséhez képest 2011-re minimális bővülést várnak. Dalányi László hozzátette: elsősorban az üzleti tervezés, csalásfelderítés, folyamatvezérelt dokumentumkezelés terén várnak fokozott érdeklődést. A üzletágvezető hozzátette: a szoftverbevételeiket 2 éven belül meg szeretnék duplázni, amivel a második legnagyobb hazai üzleti szoftverszállítóvá válnának (jelenleg a dobogó harmadik helyét foglalják el).

Találmányok sora Az IBM centenáriumi ünnepi sorozatának befejező rendezvényére egy alkalmi tárlatot is rendeztek a RaM Colosseum központban, ahol több klasszikus találmányt, köztük az első laptopot is kiállították.

Az IBM 5140 laptop 1986-ból

A tárlaton felidézték a legnagyobb hatású találmányokat is: IBM-től származik többek között a lyukkártya, a gömbfejes írógép, a pásztázó alagúthatásos elektronmikroszkóp, a merevlemez, a hajlékony lemez, a személyi számítógép, a vincseszter és a flopilemez is, csakúgy, mint a szén nanocső, a vonalkód, a bankártyák mágneses azonosítója, vagy az első számítógépes repülőjegyfoglalási rendszer.

Hadat üzennek a Wikipedia szerkesztői az MI-szennyezésnek

Programot indítottak a Wikipédia védelmében a félrevezető, mesterséges intelligenciával generált információval szemben, ami általában is egyre nagyobb mértékben károsítja az online információs teret.
 
Hirdetés

A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött

A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.

A probléma szorosan összefügg a felhő miatt egyre népszerűbb mikroszerviz architektúrák és webalkalmazások, pontosabban a használatukhoz szükséges API-k terjedésével.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.