A NASA az amerikai űrvállalattal építteti meg azt a járművet, amelynek segítségével ellenőrzött módon irányíthatják majd a platformot a Csendes-óceánba.

A NASA ezen a héten jelentette be, hogy a SpaceX-nek ad megbízást a Nemzetközi Űrállomás (ISS) 2030 után esedékes megsemmisítésére. Az amerikai űrügynökség közleménye szerint Elon Musk űrvállalatának ehhez ki kell fejlesztenie egy olyan űrhajót, ami alkalmas lesz az állomás deorbitálására (a stabil Föld körüli pályáról való letérítésére). Erre az ISS magától nem lenne képes, ráadásul a légkörbe érkezve sem égne el teljesen, és ha nem irányítják megfelelően a folyamatot, akkor hatalmas darabjai zuhanhatnának lakott területekre is.

A körülbelül 420 tonnás, majdnem 110 méreres szerkezet a legnagyobb ember alkotta objektum, amely valaha is a bolygó körül keringett, megsemmisítésének költségét pedig korábban 1 milliárd dollárra tették. A NASA mostani közlése alapján azonban a SpaceX szerződésének "potenciális értéke 843 millió dollár" lenne. Az ügynökség több éves mérlegelés után döntött végül amellett, hogy kivonja a forgalomból a 400-420 kilométeres magasságban, alacsony Föld körüli pályán működő ISS-t, melynek fenntartását eredetileg csak 2016-ig tervezték.

Együtt mennek a levesbe

A SpaceX a következő évtized elején építené meg speciális járművét, amely képes lesz a platformot a Csendes-óceánba juttatni. (Az állomás előbb-utóbb külső segítség nélkül is visszazuhanna a légkörbe, de a fentiek értelmében ezt senki sem szeretné megvárni.) A NASA közleménye szerint az amerikai cég kiválasztása segíteni fog a "biztonságos és felelősségteljes átmenetben", maga a döntés pedig hozzájárul a szervezet jövőbeni kereskedelmi célpontokra vonatkozó terveihez is, lehetővé téve az űr Földhöz közeli tartományának további használatát.

A bejelentésben felidézik, hogy az ISS-t 1998 óta üzemelteti a kanadai, az európai, a japán, az amerikai és az orosz ürügynökség, akik külön-külön felelősek az általuk biztosított hardverek működtetéséért és irányításáért. Az első négy résztvevő már korábban elkötelezte magát az állomás 2030-ig történő üzemeltetése mellett, míg Oroszország kötelezettséget vállalt rá, hogy legalább 2028-ig ellátja a vele kapcsolatos feladatait. A SpaceX eszköze egyébként a NASA tulajdonába kerül majd, és a tervek szerint az ISS-szel együtt megsemmisül a küldetése során.

a kép forrása: nasa.gov

Piaci hírek

El az útból! Érkezik az OpenAI legújabb üdvöskéje

Ha van is fék az MI-vonaton, azt senki nem akarja használni. A ChatGPT fejlesztője az emberi szintű problémamegoldásra képes o3 modell beharangozásával zárta az évet.
 
Hirdetés

Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel

Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.

A szoftveresen definiált WAN hálózatok kiépítése jóval komplexebb feladat egy hagyományos hálózati fejlesztésnél.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.