Svájci tudósok egy olyan felfedezésről számoltak be, amelynek alkalmazásával 1 dolláros költséggel 50 dollár értékű aranyat állíthatnak elő az elektronikai hulladékból.

A zürichi ETH egészségtudományi és technológiai tanszékének kutatói nem csak sikeresen nyerték ki az aranyat az e-hulladékból, hanem rendkívül fenntarthatónak nevezett új módszerük egy olyan fehérjemátrixból álló szivacsra alapul, amelyet egy élelmiszeripari melléktermékéből, a tejsavóból állítanak elő – olvasható az intézmény március elején kiadott közleményében. Eljárásuk során savas környezetben, magas hőmérsékleten denaturálták a tejsavófehérjéket, az így kapott fehérjeszálakból pedig olyan szűrőt készítettek, ami fémionos oldatba helyezve a többi anyagnál hatékonyabban gyűjti magához az aranyionokat.

A most közölt kísérlet során húsz régi számítógépes alaplapot helyeztek savas fürdőbe, később pedig a szivacs felmelegítésével az aranyionokat pelyhekké alakították, amelyeket aranyröggé olvasztottak. Mindennek eredményeként egy 450 milligrammos, 91 százalékos tisztaságú (jeleneg nagyjából 33 dolláros értéket képviselő) aranyröghöz jutottak. Az új technológiát kereskedelmileg életképesnek tartják, és már a piacosításán dolgoznak: összességében a folyamat során felhasznált energia és a hozzá szükséges anyagok költségeit ugyanis ötvenszer alacsonyabbra teszik az így visszanyerhető arany árához képest.

Gyakran a visszaforgatás is kártékony

Az elektronikai szemét különféle értékes fémeket tartalmaz, közte jelentős mennyiségű aranyat is, ezek kivonása azonban energiaigényes dolog a leselejtezett okostelefonokból és számítógépekből, nem beszélve a meglévő módszerek során alkalmazott, erősen mérgező vegyszerekről. A kutatók ennek kapcsán hangsúlyozzák, hogy egy élelmiszeripari mellékterméket használtak fel az arany kivonására az e-hulladékból, ami szerintük a fenntarthatóság csúcsát jelenti. Ehhez hozzáteszik, hogy az elektronikai hulladék a legígéretesebb kiindulási alap, más források is rendelkezésre állnak az arany kitermeléséhez.

Ide tartoznak például a mikrocsipek gyártásból vagy az aranyozási folyamatokból visszamaradó ipari hulladékok, de a tudósok azt is vizsgálják, hogy az élelmiszeripar más, fehérjében gazdag melléktermékeiből vagy hulladékaiból elő tudják-e állítani az eljárásukhoz használt fehérjeszálas szivacsokat. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint egyébként az e-hulladék a leggyorsabban növekvő szilárd hulladékáram a világon, ami megfelelő újrahasznosítás nélkül hihetetlenül káros a környezetre, miközben az újrahasznosítással kapcsolatos aktuális tevékenységeknek is károstják az emberek egészségét.

Piaci hírek

5 százalékot adna magából az amerikai kormánynak az OpenAI

Sajtóértesülések szerint a világ egyik legjelentősebb MI-fejlesztője ugyanezt várná el az összes nagy belföldi riválistól, hogy aztán a hatalmas csomag felett egy állami alapkezelő őrködjön. Az ötlet mögött a technológiával szembeni ellenállás és a szabályozás felpuhítása állhat.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.