Szolgáltató vállalatoknak fejlesztett felhős ERP-t a Unit4, jövőre pedig digitális asszisztensük automatizálhatja a céges rutinfeladatokat. A társaság amszterdami partnertalálkozóján jártunk.

Több nagyobb bejelentéssel igyekezett bevezetni a nemzetközi informatikai események sorába Connect elnevezésű rendezvényét a Unit4. A szolgáltatásorientált cégeknek üzleti szoftvert fejlesztő holland társaság, e héten tartotta első globális partnerkonferenciáját több mint ezer résztvevővel, köztük iparági szinten jól ismert szoftverstratégákkal és elemzőkkel.

Digitális transzformáció Unit4 módra

Tavaly félmilliárd eurót meghaladó bevételével rekordévet zárt a társaság – mondta bevezetőjében José Duarte vezérigazgató, aki arról is beszélt, hogy a globális digitális transzformáció korában jelentős és ambíciózus átalakulás előtt állnak. A szakmai tapasztalatait néhány éve még az SAP-nál gyarapító cégvezér az egyik legsürgetőbb feladatnak a szervezeti átalakítást és az egységes márkastratégiát tartotta.

A vállalatirányítási rendszerek (ERP) európai piacán az egyik vezető fejlesztőnek és forgalmazónak számító, 4 ezer főt foglalkoztató vállalat vezetője elmondta, hogy az elsők között a korábbi években felvásárlolt kisebb egységeket kellett integrálni. A szétaprózottság ugyanis nehezítette a cég márkaalapú beazonosítását. Ezért már dolgoznak az egységes brandstratégián.

A mintegy ezer fős fejlesztői csapatot két központba tömörítették: az egyik a lengyelországi Wroclawban, a másik pedig a spanyolországi Granadában működik. Központosították az ügyfélszolgálatot, amit ugyancsak Lengyelországból látnak el. (Az erős lengyel szál mögött egy 2010-ben lezajlott akvizíció húzódik meg. A holland társaság akkor vásárolta meg az ottani TETA SA-t, amely alig két évvel korábban a magyar VT-Soft Kft. tulajdonosa lett.)

A vezérigazgató a változások között említette még a partneri hálózat bővítését. Mint mondta, az értékesítő partnerek eddig nem kaptak igazán nagy figyelmet a cég stratégiájában, a jövőben azonban nagyobb szerephez juthatnak.  

Az asszisztens neve Wanda

Az önjáró autók mintájára formálódó önjáró üzleti szoftverekről Eric Tiden technológiai igazgató beszélt. Fejlesztési elképzeléseiket az ügyfeleik is visszaigazolták: az egyre jobban digitalizálódó világban egyre fontosabbá válik az unalmas, rutinfeladatok automatizálása például mesterséges intelligenciára alapozott digitális asszisztensek bevonásával. Tiden demonstrálta is megoldásuk, a Wanda képességeit: a digitális asszisztens egy laptoprendelést és egy utazási költségjelentés intézett el.

Az alkalmazás öntanuló módon igazodik a Unit4 vállalatirányítási rendszerét használó ügyfelek viselkedési sémáihoz, és a több forrásból nyert adatokat kombinálva végzi el a rábízott rutinfeladatokat.

A tervek szerint jövőre debütáló megoldás a már most is elérhető People Platform prémium változatára épül. A platform tartalmaz többek között egy az adatok folyamatos áramlását segítő egységes belső munkafolyamat-motort, de képes prediktív analitikára, gépi tanulásra és akár összetett események feldolgozására is.

A fejlesztés időszerűségét alátámasztandó Léo Apotheker – aki korábban volt az SAP és a HP vezérigazgatója is, jelenleg pedig a Schneider Electric igazgatótanácsának tagja – az önjáró intelligens szoftvereknek a gazdasági hatásáról beszélt. Apotheker ezek előnyét abban látja, hogy a rutinfeladatok automatizálása a munkaerőt átirányíthatja a lényegi kreatív feladatok elvégzésére, ami növeli a termelékenységet. Utóbbinak a hagyományos forrásaival, a költségcsökkentéssel, az elbocsátásokkal elérhető eredményei ugyanis egyre kisebbek.

Jön a Business World On

A rendezvényen jelentették be még a társaság eddigi legnagyobb termékújdonságát, a Business World On nevű felhőalapú vállalatirányítási rendszert, ami iparág-specifikus front office és back office megoldásokat tartalmaz. A felhős megoldást egyebek mellett a professzionális szolgáltatásokat végző vállalkozásoknak, az oktatást, non-profit és közszolgáltatásokat végző szervezeteknek szánják. A Business World On is a Unit4 People Platform Premium Editionre épül. (Ezekről részletesebben a magyar leánycég webhelyén lehet tájékozódni.)

Léo Apotheker mellett az eseményre egy ismert Gartner-elemzőt is meghívtak a szervezők: Bob Anderson alelnök mondandója is a Unit4 stratégiáját igazolta. A szakember úgy látja, hogy az egyre élesebb versenybe került szoftverfejlesztők jó irányba haladnak, ha a jövőben mind nagyobb mértékben építenek a szolgáltató ágazatra, mint potenciális ügyfélbázisra. A Gartner előrejelzése szerint ugyanis a következő 4-5 évben főként ebben a szegmensben várható érezhető növekedés, főleg a középvállalati kategóriájában.

A rendezvényen beszélgettünk Eric Tiden technológiai igazgatóval. Szóba került az IT-ipar európai szintű szakemberhiánya is. Tiden elmondása szerint ez a Unit4-t közvetlenül nem érinti. Eddigi tapasztalataik alapján ugyanis jó választás volt mind a wroclawi, mind a granadai helyszín. Mindkét városban jó kapcsolatot építettek ki a helyi felsőoktatással, amely megfelelő szakember-utánpótlást biztosít a cégnek.

Cloud & big data

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.