Egyensúlyozó, áruszállításra képes robot szabadalmát védette le a közösségi hálózat üzemeltetője.

A leírás egy olyan autonóm egységet mutat be vázlatosan, ami képes kettőről három kerékkel való közlekedésre váltani. A kedden bejegyzett szabadalom által bemutatott, önmaga egyensúlyozásával megbirkózó szerkezet egy távjelenlét (telepresence) szolgáltatást nyújtó robotra hasonlít leginkább, mely kijelzővel, kamerával és mikrofonnal egyaránt el van látva.

Rejtélyes célok

Egyelőre nem válaszolt újságírói megkeresésekre Mark Zuckerberg cége, így hivatalosan nem kommentálták a szabadalmi bejegyzést. Az abban látható vázlatok és leírások szerint a Facebook önműködő eszköze a videokonferencia lehetőségeket bővítené ki egy emberszerűbb készülékkel. De persze akár az otthonokban hagyott kisállatokról is készíthet az Instagramra fényképeket vagy felügyelheti a felhasználó ingatlanát – és így tovább.

Hivatalos célja tehát még nem ismert, de azt nagyon is jól jelzi, hogy a közösségi hálózat mögött álló vállalat a robotika felé fordul. Pontosabban fordult, hiszen a bejegyzési kérelmet még 2015 júliusában adta be a Facebook az amerikai szabadalmi hivatalnak.

A kétkerekű változat magasabbnak és kisebbnek tűnik, de a rendelkezésre álló információk alapján túl sok terhet nem szállíthat magával. A három- és négykerekű modellek másrészről stabilabbnak és teherbíróbbnak látszanak. Azt egyelőre nem tudni, hogy mit szállítanának magukkal (akkumulátorukon kívül).

A szabadalom Scott Wiley nevéhez fűződik, a leírásban ő lett bejegyezve a robot feltalálójaként. A bejegyzést felfedező CNN kutatása rávilágított, hogy a jelenleg a Facebook alkalmazásában álló férfi korábban egy telepresence területen robotikai megoldásokkal foglalkozó vállalatnál dolgozott.

A felhasználó életét folyamatosan rögzítő robotszolga?

Nem megerősített információk szerint a Facebook májusi fejlesztői konferenciáján ránthatja le a leplet a készülékről. Ez persze nem vehető készpénznek, hiszen jelenleg nem látszik, milyen célokra tudná felhasználni szabadalmát Zuckerberg cége. A videós csevegéseknek dedikált eszköznek ugyanis egy sokkal elterjedtebb elektronikai megoldással kellene versenyeznie: az okostelefonokban már jó ideje rendelkezésre álló Facebook Messenger is hasonló funkcionalitást kínál.

Christopher Atkeson, Carnegie Mellon Egyetem robotikával foglalkozó professzora ugyanakkor lát fantáziát a robotban. Igaz, ő nem az otthoni alkalmazásban hisz, hanem abban, hogy az autonóm eszközt a Facebook élő közvetítések készítésére használhatja fel. Az automatizált operatőrökben és sportkommentátorokban sok pontenciál rejlik Atkeson szerint.

Legyen bárhogy is, a közösségi hálózat részéről nem ez az első lépés az autonóm rendszerek irányába. Igaz, eddig kizárólag szoftveres vonalon mozgott a vállalat, olyan megoldásokkal rukkolva elő, mint a DeepText. A mesterséges intelligenciára épülő DeepText a szöveges bejegyzéseket közel olyan jól értelmezi, mint az ember. A világ leghatékonyabb ajánló rendszere lehet belőle, írtuk két éve, és ha ez a jóslat nem is vált be (egyelőre), a mélytanulással szerzett tapasztalatokat biztosan tudják mire használni a Facebooknál.

Közösség & HR

Hogyan vezessük be az MI-t szolgáltatásként?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.