Az 500 legnagyobb közép-kelet-európai vállalkozásnak alig a tizedét adja az infokommunikációs szektor (IKT) – egyebek mellett ez derül ki a Deloitte aktuális toplistájából, amely az euróra átszámított bevétel alapján rangsorolja a társaságokat.
Az ezen szereplő IKT cégek közel fele távközlési profilú, földrajzi helyét tekintve pedig a legtöbbje (14) lengyelországi működésű, de Csehországból is be tudott kerülni 8 ilyen profilú vállalkozás. A dobogó harmadik helyén Magyarország Romániával osztozik, 5-5 jól működő IKT vállalattal. Ebből tőlünk a teljes infokomos rangsort tekintve három mindjárt az első tízbe is be tudott kerülni.
A régiós listavezető a Foxconn cseh leánya
Közülük kettő – a negyedik helyen álló Samsung Electronics Hungary (SEH) és a nyolcadik Flextronics International (FI) az elektronikai gyártó ágazathoz kapcsolódik, a Magyar Telekom pedig a 6. helyével az iparág távközlési felét reprezentálja. Rajta kívül a szektort itthonról még a Telenor Magyarország képviseli a régiós 500-asok között. A listára felkerült még a hálózatos autókban utazó Harman Becker hazai leányvállalata is. (A SEH a teljes listán az 55., a Magyar Telekom a 67., a FI a 94., a Harman a 254., míg a Telenor a 458. helyen áll.)
A régiós ICT listavezető is elektronikai gyártó mogul, a tajvani Foxconn csehországi leánycége, amely a bevételeit egy év alatt közel 7 százalékkal növelte, profitabilitása viszont több mint 26 százalékkal gyengült. A dobogó második fokán az Orange Polska áll, mind a forgalmában (-2,9%), mind az eredményességében (-33,7%) alulmúlta egy évvel korábbi teljesítményét.
Mintegy 200 millió euróval nagyobb a bevétele a dobogó harmadik fokán álló Samsung Electronics szlovákiai leányvállalatának, mint a magyarországinak, de az üzleti mutatók alapján a dél-koreai konszern itteni részlege jobban teljesít. A szlovákiai mind a forgalmában, mind a jövedelmezőségében alulmaradt az egy évvel korábbihoz képest, a magyarországi viszont közel kétszámjegyű bevételnövekedést könyvelhetett el, profitabilitása pedig nagyjából az előző évi szintjén áll.
Kevés a helyi alapítású infokom vállalkozás
A régiós IKT ágazatot egyébként zömében a globális vállalatok uralják, elvétve található köztük helyi tulajdonban lévő, vagy legalább helyi alapítású vállalkozás. Ezek többsége a helyi piac méretéből adódóan lengyel, mint a térségi disztribuciós piac meghatározó cége az ABC Data, vagy a ma már kiterjedt európai jelenléttel rendelkező komplex megoldásszállító Asseco csoport.
(A toplistát a PMR nemzetközi tanácsadó összeállítása alapján közöljük)
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?