A Nokia kivásárolja a Siemens üzletrészét a Nokia Siemens Networksből, a tőzsde boldog.
Hirdetés
 
A Nokia legutóbbi üzleti jelentései szerint egyedül a hálózati megoldásokkal, eszközökkel foglalkozó Nokia Siemens Network (NSN) miatt volt képes nyereséget termelni. Sőt a vegyesvállalat már 2012 utolsó negyedévében is pluszban volt, így akár kézenfekvő is lehetett volna (de nem volt az), hogy a Nokia a vállalat mai bejelentése szerint 1,7 milliárd eurós vételáron megvásárolja a Siemens 50 százalékos üzletrészét, aminek következtében a vállalat teljes egészében a Nokia tulajdonába kerül. 

Az LTE a siker kulcsa  A megállapodást mind a Nokia, mind a Siemens igazgatótanácsa jóváhagyta, így a cégek becslése szerint (ha a szabályozó hatóságok is mindent rendben találnak) az ügylet 2013 harmadik negyedévére le is zárulhat. A Nokia hivatalos közleményében a finnek vezérigazgatója, Stephen Elop az NSN vezetőségét méltatja, hiszen az ő stratégiájuknak köszönhető a vállalat működésének stabilitása, illetve kimagasló pénzügyi teljesítménye, ami az LTE piacon megszerzett elsőségnek tudható be. Joe Kaeser, a Siemens pénzügyi vezetője annyit fűzött hozzá a megállapodáshoz, hogy a vállalat a jövőben az energetikával kapcsolatos technológiákra, az ipari, infrastrukturális és egészségügyi megoldásaira fog koncentrálni.
 


A NSN működését irányító központ továbbra is Finnországban, Espooban marad, illetve abban sem lesz változás, hogy a Nokia a jövőben is fenntartja müncheni irodáját, sőt, a vezetőséghez, valamint a futó projektekhez, fejlesztésekhez sem nyúl hozzá. Az üzlet következményeként a Siemens szó eltűnik a vállalat nevéből, logójából, az új cégnevet, illetve az egyéb, a márkával összefüggő változásokat a tranzakció lezárása után hozzák nyilvánosságra. Az 1,7 milliárd eurós vételárból 1,2 milliárd készpénzben kerül kifizetésre, a fennmaradó fél milliárdot pedig a Siemens biztosítja fedezett hitel formájában a Nokia részére az ügylet lezárásától számított egy éves határidővel. 

Pozitív reakciók  A Nokia és a Siemens 2007-ben alapították közös vállalatukat, ami az utóbbi időben az LTE hálózati megoldásokra kezdett fókuszálni, és többek között ez hozta meg a várva várt pozitív mérleget. A piacot némileg meglepte a lépés, hiszen eddig inkább a finnek mobilos üzletágának felvásárlásáról volt szó, nem pedig arról, hogy a Nokia fog közel két milliárd eurót költeni cégvásárlásra. Mégis ez történt, aminek következtében a Nokia papírja 9 százalékot emelkedtek a tőzsdén. Az elemzők is bizakodóak, hiszen a bukdácsoló mobilkészülék üzletág mellé odakerült egy prosperáló terület, amire a Nokia támaszkodhat a jövőben.

Levegőt vett a fuldokló Nokia 
Optikai üzletágától is megvált a Nokia Siemens Networks
Az Ericsson veheti meg a NSN BSS üzletágát 
 

Az MI legnagyobb hazugsága, hogy már eldőlt a fejlődés iránya

Lehet, hogy a mesterséges intelligenciával építegetett "megfigyelőgazdaság" és a kollektív szorongás hosszú idő után ismét közös fellépésre ösztönzi majd az munkavállalókat – olvasható a Guardian friss riportjában.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.