Már 13.500 darab van belőlük az országban, de az elektromos hajtású járművek nem szaporodnak az elvárt ütemben.

A német BDEW víz- és energiaipari szövetség adatai alapján az elmúlt évben negyedével növekedett a Németországban telepített, publikus elektromos töltőpontok száma, de a befektetések ezen a területen még közel sem tekinthetők jövedelmezőnek. 2017 júniusa óta 2800 új töltőt állítottak üzembe, ezzel már 13.500 darab mindenki által hozzáférhető állomás üzemel az országban. A hálózatok az elektromobilitás körüli felhajtással egyre bővülnek, és egyre többen látnak benne közvetett üzleti lehetőséget.

A BDEW szerint a töltők több mint háromnegyed részét még energiaszolgáltatók üzemeltetik, de már parkolóházak, hotelek vagy bevásárlóközpontok is próbálkoznak vele, hogy valamilyen viszonteladói konstrukcióban az elektromos töltőkkel szerezzenek maguknak extra bevételt. Mindezzel együtt a töltőpontok működtetése még nem tekinthető nyereséges üzletnek, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a járműgyártók egyelőre nem képesek megfelelni a velük szemben támasztott elvárásoknak.

A korábbi célszámokat már biztosan át kell írni

A szervezet közlése alapján ilyen elvárás lett volna például az a célszám, amelynek értelmében 2020-ra egymillió elektromos autóval számoltak a német utakon. Ehhez képest most, 2018 közepén még 100 ezer darab sincs belőlük. A BDEW szerint a gyártóknak az árakat, a járművek hatótávolságát vagy a modellválasztékot tekintve még bőven van hova fejlődniük, mert a jelenlegi felállásban még a technológia felhasználásának erős kormányzati támogatottsága sem elegendő ahhoz, hogy a fogyasztók rávessék magukat az új termékekre.

A BDEW úgy látja, hogy az elektromos autók töltésének a jövőben várható aránya 80-20 lesz az otthon telepített töltők javára, ezét azt sürgeti, hogy a kormányzat a szabályozás átalakításával ösztönözze a magáncélú beruházásokat. Aki nem  meglévő rendszerekre alapozva, csigalassúsággal akarja tölteni a járművét, annak akár több ezer eurótkell fizetnie egy megfelelő dobozért, ami lehetővé teszi a folyamat lényeges felgyorsítását a hagyományos aljzatokhoz képest. Ezekhez a telepítésekhez a többi mellett az áramszolgáltatók jóváhagyására is szükség van.

Javában zajlik a Mercedesek átalakulása

Közben a Daimler szerdán bejelentette, hogy a sindelfingeni és untertürkheimi Mercedes-Benz üzemekben akkumulátorgyártó kapacitást telepít annak a másfél milliárd eurós fejlesztési projektnek a keretei között, amelynek célja a gyártó zéró emissziós és autonóm járművekre való átállása. A hazai létesítmények átalakításán túl a vállalat összesen nyolc akkumulátorgyárat tervez a világ különböző pontjain. A német Kamenz mellett már most is folytat ilyen tevékenységet, és bejelentett egy pekingi, egy bangkoki és egy alabamai fejlesztést is.

A sindelfingeni egység, amely jelenleg az S-osztály gyártásáért felel, egy olyan kompetenciaközpontnak is otthont ad majd, amely a nagy méretű, elektromos hajtású és önvezető képességekkel rendelkező autók tervezésére koncentrál. Az untertürkenheimi, hagyományosnak nevezett üzemből egy hi-tech komponensgyártó részleg lesz, amely az elektromos járművekhez szállít majd alkatrészeket és akkumulátorokat.

Konzumer tech

Még a Microsoft kutatói szerint sem szabad vakon bízni az MI-ágensekben

Legalábbis ami az irodai feladatok delegálását és a rájuk bízott dokumentumokat illeti, mert a hosszabb munkafolyamatok során képesek teljesen tönkretenni azokat.
 
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.