Ahogy más katonai fejlesztések, úgy a drónok is egyre nagyobb helyet és figyelmet követelnek maguknak a polgári közlekedésben (szállításban) és az ahhoz valamilyen módon kapcsolódó cégek életében. A távirányítással repkedő, könnyű szerkezetű járművek annyira könnyen és gyorsan irányítható, hogy olyan cégek gondolkodnak az üzleti célú bevezetésükön, mint az Amazon, vagy a Google.
Kell a rendszer
A drónok korlátok és szabályok nélküli közlekedése azonban rengeteg veszélyt rejt magában és igaz, hogy a kereskedelmi szintű, mindennapi elterjedésükre még hosszú éveket kell várni, az alapokra már most szükség van. A feladatot az Egyesült Államokban a NASA vállalta magára, a cél pedig az, hogy létrejöjjön egy olyan irányítási rendszer, ami kifejezetten az alacsonyan repülő drónok közlekedését szabályozza és hangolja össze.
A metódus alapjaiban hasonlítana a nagy, személyszállító repülőgépeknél használt irányítási módszerekre. A rendszer folyamatosan figyelné a 150-200 méter magasság körül repülő objektumokat, monitorozná az időjárási viszonyokat, azon belül is elsősorban a szelet, mivel a nagy gépekkel ellentétben a légmozgások alapvetően befolyásolják a drónok lehetőségeit a levegőben. A másik tényező a többi, levegőben közlekedő objektum (pl. a hírcsatornák helikopterei), illetve a magasabb épületek elkerülése, valamint az, hogy létrejöjjenek olyan zónák (pl. a repülőterek körül), ahova biztonsági okok miatt egyetlen drón sem repülhet be.

Bevetés előtt a Google kísérleti drónjai
A tervekről a NASA képviselői nyilatkoztak a New York Times-nak, amiből az derült ki, hogy jelenleg semmiféle infrastruktúra nem létezik, ami vezérelné ezeket a járműveket a levegőben. A rendszer merőben más lenne a megszokott irányítótornyokban folyó munkánál, mivel itt igyekeznének különösebb emberi beavatkozás nélkül, automatikusan, algoritmusok alapján megoldani a mini repülőgépek irányítását.
10 éven belül eljöhet a drón világ
A drónok kereskedelmi célú (pl. házhoz szállítás) röptetése egyelőre tilos az USA-ban, de a helyi légügyi hatóság (F.A.A.) még idén ki szeretne adni egy szabályozást a szóban forgó légi járművekkel kapcsolatban. A NASA természetesen ezekkel a szabályokkal összhangban szeretné létrehozni az irányítási rendszert, bár mindkét szervezet képviselői úgy vélik, hogy még több évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a drónok valóban hétköznapi jelenségnek számítsanak a levegőben.
A drónok hobbi célú felhasználása eddig is általános volt – elsősorban fotósok használják olyan területek, épületek megörökítésére, ahova egyébként csak nagyon nehéz lenne feljutni. A kereskedelmi, szállítási feladatokat elsőként az Amazon vetette fel a Prime Air szolgáltatásával, azon belül is a 30 perc alatti házhoz szállítás egyelőre utópisztikus ötletével. A drónok a Google fantáziáját is megmozgatták, így a különleges projektekkel foglalkozó X csoport jelenleg Ausztrália ritkán lakott vidékén teszteli a saját önműködő légi járműveit.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?