Azon olvasunk híreket, hallgatunk zenét és nézünk filmet, mutatta ki az eNET legújabb kutatása.

A felnőtt magyar internetezők 86 százaléka, azaz négy és félmillióan használnak hazánkban okostelefont, ami már a tartalomfogyasztás egyik legfőbb eszköze is lett. 90 százalékuk ugyanis rendszeresen fogyaszt valamilyen tartalmat – híreket, zenéket, filmeket – a mobilján. A videózásban történt változás a legszembeötlőbb: ma már nemcsak rövid videókat, hanem filmeket is nézünk rajtuk – állítja az eNET – Telekom Jelentés az internetgazdaságról című friss kutatása.

Az okostelefonnal rendelkezők 95 százaléka (kb. 4,3 millióan) kapcsolódik wifihálózathoz a készülékével, de 79 százalékuk (kb. 3,5 millióan) mobilnetet is használ. Egy évvel korábban (az adatfelvétel tavaly októberben történt) még csak a felnőtt netezők 62 százalékának volt okosmobilja, akiknek több mint fele (55 százalék) mobilnetre is előfizetett.

Elfoglata a tartalomfogyasztást

Tízből kilenc okostelefon-használó fogyaszt valamilyen tartalmat eszközén. A legtöbben (3,4 millióan) továbbra is híreket, cikkeket és e-könyveket, azaz jellemzően szöveges tartalmakat olvasnak, 2,4 millióan hallgatnak zenét és egyéb audiotartalmakat, 1,8 millióan pedig filmeket, videókat is rendszeresen néznek rajta.

A szöveges tartalmaknál egyértelműen a hírportálok (86 százalék) és a közösségi oldalak (80 százalék) dominanciája. Ezek azok az oldalak, amiket a többség jellemzően naponta látogat. Az elektronikus újságok, magazinok (39 százalék); blogok (29 százalék) és az e-könyvek (14 százalék) kevésbé vonzóak.

 
eNET-Telekom Jelentés az internetgazdaságról 2017
Create column charts

Érdekes ugyanakkor hogy még a legnépszerűbb hírportálok mobil alkalmazásait sem kedvelik a mobilról netezők: csupán 30 százalékuk tölti le az alkalmazást, a többség böngészőben olvas híreket.

Már le sem letöltik a zenét

Az okostelefonos zenehallgatás jó ideje terjedt, a lokálisan tárolt, tehát offline is hallgatható – jellemzően MP3-as – zene mellé azonban felnőttek az ingyenes online zenehallgatási lehetőségek, például a YouTube. Mindkét zenehallgatási módot az okostelefonnal rendelkezők háromnegyede (76 százalék) használja rendszeresen. Emellett egyre többen hallgatnak különféle streaming szolgáltatásokat: élő webes rádiót 25 százalék, előfizetéses online zenei streaminget (Spotify, Deezer, Google Play Music) 13 százalék.

A steramingnél egyelőre a wifi dominál, tízből kilencen így hallgatnak online zenét, a mobilnetet (is) használók aránya pedig 42 százalékot. Lejátszási listáit offline zenehallgatáshoz azonban csak 22 százalékuk tölti le.

A videós tartalmak fogyasztásánál érdekes tendencia, fontosabbnak tűnik az, hogy bárhol el lehet érni a videókat és teljes filmeket, mint az, hogy nagyobb méretben, de helyhez kötötten nézhessük azokat. Pedig a legnagyobb telefonkijelzők sem vethetők össze méretben még laptophoz képernyőjével sem. Erre a mobil tartalomfogyasztásra sarkallnak egyébként az egyre szélesebb körben terjedő streaming szolgáltatások is.

A szabályzástól függ, merre halad ez a piac

A tartalomfogyasztásnak ezt a szegmensét azonban befolyásolhatja a terület szabályozása. A szolgáltatók például előszeretettel kínálnak saját videostreaming szolgáltatásaikra vonatkozóan korlátlan adatopciót. Ez azonban ellentmondhat az EU meglehetősen szigorú hálózatsemlegességi előírásainak. Magyarországon tavaly novemberben a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság hozott egy a Magyar Telekomot elmarasztaló határozatot, mert a szolgáltató olyan adatopciót kínált mobil előfizetésekhez a TV GO és az HBO GO szolgáltatás mellé, hogy azok használatát nem számította bele az előfizetések adatforgalmába. A vita azonban még nem zárult le, a Telekom fellebbezett a döntés ellen.

 
eNET-Telekom 2017 OTT
Create bar charts

A végső döntés hatással lehet a szolgáltatás fejlődési irányára is, hiszen jelenleg az eNET felmérése szerint az okostelefonos történő film- és videónézésnél a legtöbben (83 százalék) az ingyenes online lehetőségeket használják. Ahogy a zenehallgatásnál, a film- és videónézésnél is a wifi használata a jellemzőbb, de a válaszadók harmada már wifit és mobilnetet egyaránt igénybe vesz ehhez. A zenéhez képest viszonylag magasabb azok aránya is (46 százalék), akik a telefonjukra letöltik a megnézendő videót.

A kutatás szerint nőtt az okostelefonon tévézők aránya: 31 százalék néz élő tévéműsort, de streaming szolgáltatásokat csupán 4 százalék használ rajta.

Mobilitás

Eredményeket és nem leépítést várnak az MI-től a vezérigazgatók

Egy friss felmérésből kiderül az is, hogy a nagyvállalatok vezetői már új normálisként tekintenek a bizonytalanságokkal teli gazdasági és politkai környezetre, és ennek megfelelően alakítják cégük stratégiáját.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.