A reszponzív webtervezés rugalmasságát egyre több honlapon fedezhetik fel a netezők. (Hogy messzebb ne menjünk, a Bitport is így működik.) A módszer lényege dióhéjban annyi, hogy az oldal elemeit a rendszer annak függvényében helyezi el, méretezi, vagy éppen tűnteti el teljesen, hogy a felhasználó éppen mekkora képernyőn nézi azt. Tehát egy mobil képernyőn teljesen más formátumot kapunk, mint egy széles asztali monitor előtt ülve.
Rugalmasabb levelek
A Google régóta szorgalmazza és értékeli a reszponzív tervezést a honlapok esetében, de eddig a saját levelezőprogramjában erre nem volt lehetőség. A cég friss bejelentése szerint azonban erre már nem kell sokáig várni, mert még szeptemberben eljön az új korszak, amikor is a Gmail és az Inbox for Gmail alkalmazások képesek lesznek kezelni a reszponzív design szerint felépített emaileket.

A YouTube hírlevele régen (bal oldalon), illetve a reszponzív design bevetésével
Ez a változás elsősorban a multimédiás tartalomban gazdag hírlevelek készítőinek lesz fontos, hiszen leveleiket így sokkal rugalmasabban tervezhetik meg. Ahogy a fenti példa is mutatja, az alapvetően desktopos megjelenítésre kitalált bal oldali változatban mobil kijelzőkön szinte teljesen eltűnik a lejátszási gomb és a képek, szövegek is rendkívül nehezen érvényesülnek. Ezzel szemben a jobb oldali változatban már minden kiválóan látható, maximum kicsit görgetni kell a teljes tartalomhoz.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?