Legalábbis erre hivatkozva nyújtottak be több csoportos keresetet a héten a világ legnagyobb közösségi birodalma ellen. A vállalat szerint ők mindent rendesen csinálnak.
Hirdetés
 

Két csoportos keresetet is benyújtottak a napokban az amerikai bíróságokon a többek között a Facebookot és az Instagramot is birtokló Meta ellen. A vádak szerint a cég egy trükkös megoldással annak ellenére gyűjt be adatokat alkalmazásain keresztül az iPhone-okról, hogy arra nem kaptak felhatalmazást a felhasználóktól.

Az indított perek egy német biztonsági kutató augusztusban publikált vizsgálatán alapulnak, amelyről a nyáron lapunk is beszámolt. Felix Krause arra jutott, hogy egy sor iOS-es alkalmazás esetében az appokon belül megnyíló saját böngészőlapok komoly adatporszívózási lehetőséget adnak azzal, hogy módosítják a megnyitott weboldalak kódját. Ide sorolható például nyomkövető kódok hozzáadása, külső JavaScript fájlok beillesztése, valamint új HTML-elemek létrehozása is.

Az Apple eszközeit használóknál a követhetőség azért is kulcskérdés, mivel a cég tavaly bevezette az ún. App Tracking Transparency (ATT) irányelvet. Utóbbi jelentős fejfájást okoz a célzott hirdetésekből élő vállalatoknak, mivel csakis a felhasználó kifejezett hozzájárulása mellett engedélyezett a hatékony reklámelhelyezés szempontjából kulcsfontosságú egyéni információk gyűjtése. 

Ennek megfelelően a Meta minden létező módon igyekezett megfúrni Cupertino terveit, ám az ATT némi halasztást követően végül 2021 tavaszán élesedett. Hatását jól mutatja, hogy a Meta becslések szerint nagyjából 10 milliárd dollárnyi bevételtől esik el miatta éves szinten.

Sokat veszthetnének a trükközéssel

Mindezek fényében az iOS-rendszer szigorú szabályainak kijátszásával valóban sokat tudna nyerni a Meta (pontosabban: ezzel kevesebbet veszítene). Ugyanakkor, ha bebizonyosodik a jogosulatlan adatgyűjtés, az nem csupán újabb PR-katasztrófa lenne a közösségi óriás eddig sem felhőtlen történetében, de bizonyosan hatalmas összegű bírságokkal és akár a vezetőség személyes felelősségre vonásával is járna.

A történetet kirobbantó Krause egyébként vizsgálatának eredményeit a nyilvános publikálás előtt bő két hónappal elküldte a Metának is, ám onnan válaszra sem méltatták. Pontosabban a cég egészen addig nem reagált, míg az interneten nem kezdett futótűzként terjedni a biztonsági kutató nyilvános bejegyzése. Ekkor gyorsan érkezett is a hivatalos reakció Krause-hoz, miszerint a vállalat rendszere "tiszteletben tartja a felhasználók ATT-választását".

A csoportos beadványok kapcsán a cég hasonlóan nyilatkozott a Bloomberg megkeresésére, miszerint a keresetekben megfogalmazott állítások minden alapot nélkülöznek. A vállalat "úgy tervezte az alkalmazáson belüli böngészőjét, hogy tiszteletben tartsa a felhasználók adatvédelmi döntéseit".

Biztonság

Ez az alkalmazás figyelmeztet rá, ha valaki a közelben okosszemüveget használ

A hobbiprojektként kiadott Nearby Glasses azokat az egyedi azonosítókat keresi, amelyeket a minősített Bluetooth-termékekhez rendelnek.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.