A Nexo kriptohitelezővel közösen kibocsátott termék több szempontból is igyekszik lepipálni a hagyományos hitelkártyákat.

A Nexo kriptohitelező a Mastercard globális fizetési szolgáltatóval közösen dobta piacra a világ első "kriptoalapú" fizetési kártyáját. A bejelentés szerint a szerdától elérhető termék az első körben bizonyos európai országokban lesz igénybe vehető, lehetővé téve az ügyfeleknek, hogyaz olyan digitális eszközök (például a bitcoinok) tényleges eladása nélkül költsenek, amelyeket fedezetként használnak a hitelek igénybevételére. Összehasonlításképpen, a legtöbb hagyományos hitelkártya fedezetlen, és meghatározott hitelkerettel rendelkezik.

A Reuters beszámolója kiemeli, hogy a kibocsátás egy újabb állomást jelent az inkumbens és a kriptós pénzügyi hálózatok erőinek egyesítésére, amit a digitális eszközök egyre általánosabb felhasználása hajt. Az új kártya is a Nexo által biztosított, kriptofedezetű hitelkerethez kapcsolódik, és világszerte rögtön 92 millió kereskedőnél használható fel, köszönhetően a Mastercard hálózatának. Ezen keresztül a Nexo szerint a befektetők kriptoeszközeik fiat értékének akár 90 százalékát is elkölthetik majd.

A vonatkozó bejelentés értelmében a kártyával nem jár sem minimális törlesztés, sem havi vagy inaktivitási díj, sőt havi 20 ezer euróig a devizakonverzió sem kerül semmibe. Nincs korlátozás arra vonatkozóan, hogy a felhasználók mennyit költhetnek el vagy vehetnek fel a nyitott keretből, és csak a ténylegesen felhasznált hitelösszeg után kell kamatot fizetniük. Ez utóbbi 0 százalékos marad mindazon ügyfelek esetében, akik 20 százalék alatti hitel/érték arányt tartanak fenn.

A Mastercard kripto- és blokklánc-termékekért és partnerségekért felelős vezetője a közleményben ismét kifejtette, hogy a digitális eszközök forradalmasítják eddigi pénzügyi környezetünket. Részletek »

Piaci hírek

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.