A kínai gyártó ismét a várakozásokon felüli negyedéves eredményeket tett közzé, és úgy látja, hogy a pandémia ezen a területen is visszavonhatatlanul megváltoztatta a felhasználási szokásokat.

A tömegegeket érintő távmunka és távoktatás nyomán a 2020-as év úgy is 25 százalékos növekedést hozott a PC-eladásokban világszerte, hogy a tavalyi első három hónap a kínai szállítások leállása miatt komoly visszaesést hozott. A piac idei lendületét is csak a globálisan jelentkező alkatrészhiány vetette vissza, bár az idei második negyedév így is közel 5 százalékkal erősebb eredményeket hozott éves összehasonlításban, ami így is látványos teljesítmény a személyi számítógépekhez hasonló, érett piaci szegmensben.

Legutóbb az eladások volumenét tekintve piacvezető Lenovo hozta nyilvánosságra az április és június közötti időszakra vonatkozó jelentését, amelyben a kínai gyártó 16,9 milliárd dolláros bevétel mellett 466 millió dolláros nyereségről számolt be. Ez rendre 27, illetve 120 százalékos növekedést jelent az előző év megfelelő időszakához képest, a társaság 2,8 százalékos profitrátája pedig ugyancsak a legkedvezőbb aránynak számít hosszú évek óta.

Ez egy darabig még így is marad

A társaság részvényárfolyama a bejelentést követően csaknem 10 százalékkal erősödött, amihez az is hozzájárult, hogy a Lenovo prognózisa alapján a személyi számítógépek iránti erős kereslet legalább 2025-ig fennmarad majd. A koronavírus-járvány sok ember életmódját és munkavégzését visszavonhatatlanul megváltoztatta, a világ legnagyobb PC-gyártója pedig a korábbi elemzői várakozások ellenére sem látja a pandémia által felpumpált kereslet csökkenését.

Sokan továbbra is otthonról dolgoznak, miközben azok a vállalatok is egyre több számítógépet vásárolnak, amelyek úgy döntöttek, hogy fokozatosan újra megnyitják irodáikat. A Reuters ezzel kapcsolatban a a Lenovo elnök-vezérigazgatóját idézi, aki úgy látja, hogy a hibrid működési modell alapértelmezetté válik, a PC pedig ismét visszatért az emberek munkájának és életének középpontjába, miután hosszú időre háttérbe szorult az új mobil eszközök elterjedésével.

A Lenovo a második naptári (saját elszámolásában az első pénzügyi) negyedéve már zsinórban a harmadik olyan három hónapos időszak volt, amikor a vállalat több mint 20 millió számítógépet adott el. Ez a Canalys adatai szerint továbbra is majdnem 25 százalékos globális piaci részesedésre jó, amivel a kínai márka őrzi első helyét a HP vagy a Dell előtt. A piackutató egyébként a múlt hónapban a személyi számítógépek szállításainak 13 százalékos éves növekedéséről beszélt, a 2021 második negyedévére becsült 82,3 milliós darabszám pedig azt is jelentette, hogy az asztali számítógépek szállítását is első ízben sikerült növelni 2019 negyedik negyedévét követően.

Piaci hírek

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.