Többszörösen nehezített pályán vitte sikerre IT-szervezete fejlesztését a díjat elnyerő szakember.
Hirdetés
 

Tizenegy év bankinformatikai mérnökség, nyolc év a HungaroControl informatikája élén, majd 2019-ben következett a NISZ Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettesi pozíciója – ez a rövid pályaképe az Év Informatikai Vezetője díjat idén elnyerő Nagy Róbertnek. A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) szokásos nyár végi rendezvényén adta át idei elismeréseit, az Év Informatikai Vezetője, valamint a fiatal szakemberek munkáját elismerő Braun Péter-díjat.

Az Év Informatikai Vezetője (korábban Év CIO-ja) díjat, amely mára a vállalatok működésében egyre nagyobb szerepet kapó informatikai vezetők legnagyobb presztízsű szakmai elismerésévé vált, huszadik alkalommal adta át a hazai nagyvállalati felhasználókat tömörítő szakmai szervezet.

A díj szabályzatát 2019-ben módosították, reagálva az IT vállalaton belüli szerepének változásira. Az új kiírás szerint a díjra nem kizárólag CIO-kat, hanem tágabb értelemben vett informatikai vezetőket – többek között technológiai fejlesztésért felelős vezetőket (CTO), innovációs vezetőket (CINO), digitalizációért felelős vezetőket (CDO) vagy akár operatív vezetőket (COO) is – jelölhetnek cégek, szakmai szervezetek, illetve a zsűri tagjai.

Az informatikai vezető tágabb értelmezését alkalmazták az 2016-ban létrehozott Braun Péter-díjra is. A VISZ egyik legmeghatározóbb elnökének emlékét őrző díjat minden évben egy kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó, 35 évnél fiatalabb informatikai vezetőnek ítélik oda.

Az Év Informatikai Vezetője: Nagy Róbert, NISZ Zrt.

Ahogy tavaly, úgy az idei jelöltek közül is két szakember tevékenységét tartotta különösen kiemelkedőnek a szakmai szervezetek képviselőiből és szakújságírókból álló bíráló bizottság. Az Év Informatikai Vezetője díjat a biztosság javaslatára a VISZ elnöksége 2021-ben Nagy Róbertnek (a fenti képen balra), a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettesének ítélte.

A szakember két évtizedes pályafutása alatt dolgozott banki környezetben (K&H, KBC), alapított és vezetett webfejlesztő vállalkozást. 2011-től nyolc éven át irányította a HungaroControl IT-ját CIO-ként, így volt alkalma alaposan megismerni a kritikus infrastruktúrák üzemeltetésének kihívásait.

2019-ben nevezték ki NISZ üzemeltetési vezérigazgató-helyettesévé, így jelenleg az ország egyik legösszetettebb infokommunikációs szolgáltatási portfóliójának zavartalan működéséért felel. A bíráló bizottság értékelésében külön kiemelte a szakember szervezetfejlesztés terén elért sikereit. A fejlesztési programot ráadásul a pandémia időszaka alatt sikerült végrehajtani. Ennek során többek között központosították és átláthatóbbá tették az üzleti tervezést és a változás-koordinációt. Maga a szakember azt tartja a legnagyobb eredményének, hogy egy ekkora, nehezített körülmények között működő szervezetben is sikerült lebontani a változtathatatlanság mítoszát.

A zsűri javaslatára különdíjban részesült az EGIS Csoport CIO-ja, Hevesi Béla (a fenti képen középen). A szakember húsz éve dolgozik a gyógyszeriparban. Vezető német, amerikai, francia és magyar vállalatoknál szerezte tapasztalatait, nemzetközi és hazai környezetben egyaránt bizonyította rátermettségét, valamint képességét a megújulásra. Jelenleg is ő felel a 18 országban jelen lévő vállalatcsoport informatikájának stratégiai irányításáért, annak támogatásáért, hogy a vállalat üzleti folyamatait sikeresen transzponálják a világ legkorszerűbb rendszereibe. A bíráló bizottság értékelésében külön kiemelte Hevesi Béla elkötelezettségét az informatikai kultúraváltás, az informatika demokratizálása mellett.

Braun Péter-díjas: Tichy-Rács Bálint, FGSZ Zrt.

A fiatal informatikai vezetők munkáját elismerő Barun Péter-díjat a zsűri javaslatára a VISZ elnöksége Tichy-Rács Bálintnak, az FGSZ Zrt. informatikai igazgatójának ítélte.
 

Nagy Róbert (j) és Tichy-Rács Bálint (Fotó: MVISZ)


A fiatal szakember azóta az energetikai szektorban dolgozik, amióta megszerezte diplomáját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Az egyetem elvégzése után a MOL-nál helyezkedett el, ahol a gyakornokságtól jutott el vezető beosztásig. 2017-ben igazolt az FGSZ Földgázszállító Zrt.-hez, ahol két évig az alkalmazásfejlesztést irányította, majd 2019-ben kinevezték a vállalat informatikai igazgatójává.

Mint a bírálóbizottság értékelésében kiemelte: a fiatal szakember felkészültségét leginkább az mutatja, hogy az üzembiztonságot mindenekfelett előnyben részesítő ágazatban is képes volt innovációra nyitott környezetet létrehozni. Vezetése két éve alatt olyan IT-csapatot alakított ki, amely "reszponzív" felállásban, rendszerek és megoldások köré szerveződve biztosít stabil alapot a digitális fejlődéshez.

Közösség & HR

Kikupálódott a szingapúri dohányosokra vadászó MI

A szigorú törvényeiről és magas technológiai szintjéről ismert városállam a tilos helyen dohányzókat is automatikus megfigyeléssel igyekszik tetten érni.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.