De a kicsivel nagyobb kkv-k körében azért már egész jól állunk a számlázási folyamatok digitalizációjával.

Sok hazai vállalkozásnál a jogszabályi változások kényszere nyitotta meg az utat a digitális számlázás felé, de a mikrocégek esetében még ez sem volt elég ahhoz, hogy kisebbségbe szoruljon a hagyományos kézi megoldás. Többek között ezek derültek ki abból a kutatásból, amelyet az eNet készített a Számlázz.hu megbízásából a magyar kkv-k között.

Kicsi Konzervatív Vállalkozások

Az idén tavasszal lefolytatott telefonos felmérésben közel 800 kisebb vállalalatot kérdeztek meg a számlaadási metódusukról. Az adatok vállalatméret, ágazat, régió és működési forma szerint reprezentálják a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásokat. A kutatók a kkv-nak tekintették a 250 főnél kisebb létszámú szervezeteket.

Ha a teljes sokaságot nézzük, akkor még egyértelműen a "múltban élünk", hiszen a vállalkozások majdnem kétharmada (64%) kézi számlázást használ. Számlázó programot csak 44 százalék vet be, ami egyben azt is jelenti, hogy van egy 8 százaléknyi közös metszet. Utóbbiak mindkét megoldással élnek.

Nem túl meglepő módon, a papír kultusza annál erősebbnek mutatkozik, minél kisebb a cég. Az egyéni vállalkozók esetében például 80 százalék mondta azt, hogy kizárólag számlatömbbel dolgozik. Ennél a körnél a számlázóprogramok használat aránya alig éri el a 20 százalékot.

Digitális nagyság

Teljesen más képet mutat viszont a nagyobb, társas vállalkozások témával kapcsolatos hozzáállása. Ezeknél a cégeknél már kétharmad használ számlázóprogrammal számláz, miközben a számlatömb használat csak négytizedüknél jellemző – körükben tehát már egyértelműen túlsúlyban van a digitális megoldás használata a hagyományos, kézi számlázáshoz képest. Az is előremutatónak tekinthető, hogy a számlázóprogramokat használó magyar kkv-k többsége az online megoldásokat preferálja. A válaszok alapján kétszer annyi cég választott felhőben működő számlázót, mint amennyien saját gépre telepített szoftvert.

A kutatás megállapította, hogy amikor egy cég számlázó szolgáltatást választ, akkor a program kezelhetősége, gyorsasága, valamint általánosságban annak ismertsége, elterjedtsége a kiválasztás legfontosabb szempontjai. Ezek mellé sorakozik még fel az online működés, ami lehetővé teszi, hogy a vállalkozás bárhol, ahol van internet, bármikor kiállíthassa a számlát.

A vállalkozások egy része konkrétan a 2018. júliusi NAV online adatszolgáltatási kötelezettség bevezetése miatt kezdte el az adott szolgáltatást használni. Aki pedig már használ online számlázóprogramokat, az jellemzően elégedett is vele – e vállalkozások számára kiemelt előnyt jelent, hogy számlázójuk NAV-kompatibilis, megfelel az aktuális jogszabályoknak, és ezeket a nem kell saját magának, naprakészen követnie - áll a kutatással kapcsolatban kiadott sajtóközleményben.

Cloud & big data

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.