Legalábbis ez a helyzet Texasban, ahol egy cég augusztusban közel 32 millió dollárnyi kreditet kapott a helyi áramszolgáltatótól csak azért, hogy ne termeljen annyit.

Szokásos ügymeneténél lényegesen nagyobb értéket hozott egy kriptovaluta bányászatára specializálódott amerikai cégnek az, hogy augusztus folyamán visszafogta energiaigényét. Mindez a Riot Platforms múlt hónapra vonatkozó hivatalos jelentéséből derült ki, amelyben a meglehetősen visszás, ám a cégnek nagyon is jövedelmező helyzetet óriási jótékonysági akcióként igyekszik beállítani a menedzsment.

Ami a szikár számokat illeti: a Riot két támogatási formából összesen 31,7 millió dollárnyi energiakreditet kapott augusztusban a Texas állam ellátásának 90 százalékat adó ERCOT áramhálózat-üzemeltetőtől. A sok kisebb helyi energiatermelőt összefogó szolgáltató a nagyobb fogyasztókkal ilyen különmegállapodásokkal igyekszik biztosítani az árszínvonal és az ellátás stabilitását, ám a nyár utolsó hónapja még a helyi viszonyokat ismerve is pusztító hőséget hozott, ami extrém terhelést okozott a rendszerben.

A nyomor adószedőjeként is aposztrofáltható Riotnál a vészhelyzet kivételesen jó üzleti számokat hozott. Igaz ugyan, hogy a megtermelt 333 bitcoinból kevesebb mint 9 millió dollár lett a bevétel, de a közel 32 milliónyi áramhitellel egy jó ideig nem lesz probléma a költségoldal fedezésével. 

Egyedülálló energiastratégia

A Riot ezzel tényleg megvalósította azt a régi viccet, amelyben a kisbolt tulajdonosa abból él, hogy hétvégenként zárva tart. A vezetőségnek ráadásul még ahhoz is volt gyomra, hogy mindezt nem csupán kiváló üzleti stratégiának, hanem példátlan társadalmi szerepvállalásnak titulálja.

"Az augusztus mérföldkő volt a Riot számára, hiszen megmutatta az egyedülálló energiastratégiánk előnyeit" - idézi a fentebb említett jelentés a vezérigazgatót. Jason Les szerint a kreditek "kulcsfontosságú elemei annak, hogy a Riot az egyik legalacsonyabb költségű bitcointermelővé váljon az iparágban".

A vállalat közleménye végül azzal zárul, hogy a Texasban tapasztalt extrém hőség alatt a cég "folytatta energiastratégiájának végrehajtását azzal, hogy a csúcskereslet idején több mint 95 százalékkal visszafogta áramfelhasználását, és lemondott a bitcoinbányászati tevékenységéből származó bevételeiről, hogy ehelyett energiaforrásokat biztosítson az ERCOT számára. A vállalat működésének visszafogása jelentősen hozzájárult az ERCOT teljes energiaigényének csökkentéséhez, ami lehetővé tette, hogy a fogyasztók ne szenvedjenek fennakadásokat a szolgáltatásban."

A 2021-ben még magát betegre kereső vállalatot természetesen nagyon érzékenyen érintette a kriptovaluták 2022-ben tapasztalt látványos bezuhanása. Tavaly a Riot félmilliárdos veszteséget termelt, és ugyan azóta ismét felfelé vették az irányt az árak, a cég a legutóbbi lezárt negyedévében is 27,7 millió dolláros mínusszal zárt.

Piaci hírek

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.