Kimagaslóan jó startot vett a Nintendo legújabb generációs játékkonzolja, adta hírül büszkén a japán gyártó. A cég közlése szerint a Switch 2-ből a június 5-i megjelenést követő négy nap során több mint 3,5 millió értékesítettek világszerte. Ezzel a teljesítménnyel az új eszköz a Nintendo történetének legjobb termékbevezetését produkálta.
Sőt a Nintendo közleménye a jelek szerint még szokatlanul szerényen is fogalmaz, hiszen egy játékipari elemző X-en közzétett adatai alapján ez volt egyben a világtörténelem legerősebb konzolos rajtja. A Sony PlayStation 4 például 16 nap után ért el 2,1 milliós forgalmat, az első hat hét alatt pedig 4,2 millió darabig jutott. A következő generációnak, a PlayStation 5-nek hét hét kellett a 4,4 milliós értékesítési mennyiséghez. (Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a PS5 a koronavírus okozta logisztikai káosz kellős közepén startolt.)
A Switch 2 kiváló induló eredménye egyben nyitva hagyja a lehetőségét annak a múlt hónapban kommunikált vállalati célnak, miszerint a jövő márciusban záruló aktuális pénzügyi év során legalább 15 millió Switch 2-t szeretnének leszállítani.
Kockázatok és mellékhatások
Az új modell a 2017-ben kiadott, összességében már 152 milliós eladásnál járó Switch frissített, modernizált változata. A nagyobb képernyővel, jobb grafikával, erősebb specifikációval rendelkező második generációt alig néhány hónapja, idén januárban jelentette be a vállalat.
A kezdeti fogadtatás azonban messze nem volt egyöntetűen pozitív. A potenciális vásárlók közül sokaknak nem tetszett, hogy a Switch 2 elődjéhez képest lényegesen magasabb árszinten kerül forgalomba, ráadásul a konzolhoz készített játékprogramokért a megszokottnál szintén többet kell adni. (Itthon egyébként a Switch 2 megközelítőleg 210 ezer forintba kerül, a húzócímként szolgáló Mario Kart Worldhöz pedig hozzávetőleg 35 ezerért juthatunk hozzá.)
A debütálást további jó adag bizonytalansággal öntötte nyakon a világgazdaságban tapasztalható kiszámíthatatlan, jobbára negatív hangulat. Utóbbi nem kis részben köszönhető annak, hogy a második elnöki ciklusát idén megkezdő Donald Trump szó szerint az egész világot elrettentő vámokkal szórta meg, hogy aztán azok bevezetését nagyelkűen felfüggessze egy időre. A Switch a japán rajongók mellett az Egyesült Államokban is komoly bázissal bír, így a Nintendo számára sem mindegy, hogy alakul az USA és a világ viszonya.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak