2021. január 1-jétől mindenhol kell lennie elektronikus fizetési lehetőségnek, ahol van online kassza. A Simple is ráugrott a témára.

Jövő év január elsejétől az online kasszát használó kereskedőknek biztosítaniuk kell azt is, hogy vásárlóik elektronikus fizethessenek. Az OTP Mobil számításai szerint ez azt jelenti, hogy egy csapásra közel 60 ezer vállalkozás jelenik meg a piacon, ahol bankkártyával, mobillal vagy más elektronikus fizetési móddal vásárolhatunk. A Simple alkalmazást fejlesztő cég ebben újabb lehetőség lát az app szolgáltatásainak bővítésre: a SimpleBusiness applikáció azzal könnyíti az érintett vállalkozók áttérését az új szabályokra, hogy a vásárlóknak többféle fizetési lehetőséget is kínál.

Már eddig is lendületesen terjedt

Bár még mindig sok a készpénz a párnacihában, a Magyar Nemzeti Bank szerint dinamikusan terjed az elektronikus, azon belül is a kártyás fizetés. A 2020 áprilisában kiadott FinTech és Digitalizációs Jelentés szerint jelenleg utóbbi fizetési mód évi 20-25 százalékos forgalombővüléssel az elektronikus fizetés terjedésének legfőbb motorja. Ebbe az irányba tereli a lakosságot az is, hogy az Országgyűlés egy közelmúltban elfogadott törvénymódosítása értelmében jövőre már minden online kasszát használó kereskedő és szolgáltató köteles biztosítani az elektronikus fizetés lehetőségét vásárlóinak.

A bankfüggetlenül használható SimpleBusiness többféle fizetési módot is biztosít. Lehetőséget ad fizetni bankkártyával QR-kód segítségével: a SimpleBusiness a fizetendő összeg megadását követően képez egy QR-kódot, amit a vevő a saját telefonján beolvas a Simple alkalmazással. Hasonlóan működik a QR-kódos utalás is, csak ebben az esetben a mobilbanki alkalmazással kell beolvasni a kódot, és ez egyelőre csak az OTP SmartBankjával működik.

Mindkét módszernek van online fizetési formája is. Ilyenkor nem QR-kód generálódik, hanem egy fizetési link, amit a rendszer elküld a vevőnek emailben. A linkre kattintva az aztán már a SimplePay segítségével lehet fizetni.

A SimpleBusiness legfőbb előnye a vállalkozók számára az, hogy használatához mindössze egy okostelefonra van szükség, a szolgáltatásnak nincs havi díja, sem elvárt forgalmi teljesítmény. A csatlakozáskor azonban egyszeri nettó 19 ezer forintos belépési díjat kell fizetni (szeptember 30-ig ez csak 9500 forint).

A díjak mértéke nem függ forgalomtól (ellentétben a hagyományos kártyaelfogadási szerződésektől): utalásos fizetéseknél a tranzakciós díj 0,99 százalék, bankkártyás fizetésnél erre jön a pénzintézettől és kártyatípustól függően 0,06 és 1,5 százalék közötti rendszerdíj, valamint a bankközi jutalék.

Piaci hírek

Miért maradt le Európa az informatika nevű versenyszámban?

Az ARIS üzleti folyamatmenedzsment szoftver kitalálója szerint az európai (német) cégek nem látták a fától az erdőt, a hardvertől a szofvert.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.