Mostantól számítva három évük lesz rá, hogy kitakarítsák hálózataikból az amerikai gyártók félvezetőit, újakat pedig értelemszerűen nem vásárolhatnak.

Négy évvel azután, hogy az amerikai a Szövetségi Távközlési Bizottság (FCC) lényegében kitiltotta a Huawei és a ZTE által gyártott berendezéseket az amerikai távközlési hálózatokból, a kínai kormányzat is felszólította az ottani szolgáltatókat, hogy pucolják ki rendszereikből az amerikai gyártmányú csipeket. A The Wall Street Journal beszámolója szerint a vezető kínai távközlési cégek pénteken kapták meg az ukázt, hogy a következő három évben teljes egészében cseréljék le a külföldi szállítóktól, elsősorban az Inteltől és az AMD-től beszerzett komponenseket.

A lap arról ír, hogy hogy a rendelkezés érinti a China Telecomot, a China Mobile-t és a China Unicomot, vagyis az ország három legnagyobb szolgáltatóját. A vállalatoknak határidős ütemterveket kell majd benyújtaniuk az tengerentúlról származó szilícium cseréjéhez. Az még nem világos, hogy a társaságok mindehhez milyen támogatást kapnak, mert rendkívül költséges dologról van szó: összehasonlításképpen, az FCC hiába különített el 1,9 milliárd dollárt a Huawei alkatrészeinek kivezetésére, a mai napig már több mint 5,6 milliárd dollárnyi költségigény futott be a hatósághoz.

Válasz válasz hátán

Az illetékes kínai minisztérium döntése mindazonáltal az Intelnek és az AMD-nek sem ígér sok jót. Ahogy nemrég mi is beszámoltunk róla, az amerikai gyártók processzorait már hasonló módon tiltották ki a kormányzati számítógépekről és szerverekről: ezekhez a jövőben csak a biztonságosnak és megbízhatónak minősített kínai cserealkatrészeket lehet majd felhasználni egy aktuálisan 18 processzort tartalmazó jegyzék alapján, amelyen rajta vannak például a Huawei amerikai tiltólistán szereplő termékei, de hiányoznak róla az Intel és az AMD márkanevek.

Az x86 ezzel nem szorul ki teljesen Kínából, de az ország egyre határozottabb lépéseket tesz a nyugati technológiai függőség felszámolásáért, válaszul az amerikai korlátozásokra. A szankciók ellenére a Huawei vagy az SMIC viszonylag eredményesnek bizonyult a csúcskategóriát közelítő félvezetők gyártásában. Az előző évben az Intel 54 milliárd dolláros árbevételének 27 százaléka jött a kínai piacról, az AMD pedig 23 milliárd dolláros forgalmának 15 százalékát szerezte onnan – igaz, nem tudni, hogy ehhez milyen arányban járultak hozzá a kormányzati megrendelések.

Piaci hírek

Hamarosan nyílik az első teljesen robotizált hotel

Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.