A Pony.ai autói egy ideje éles teszteken köröznek több kínai és amerikai városban. A szenzorgyártó Luminarral bejelentett közös projekt viszont nem az önvezetési képességek, hanem a kinézet csiszolásáról szól.
Hirdetés
 

Ugyan a teljes önvezetést még senkinek sem sikerült elérnie, de a témában érdekelt cégek között máris beindult egy másik fronton is a verseny. A Toyota támogatását is élvező, 2016-ban alapított Pony.ai a napokban lebbentette le a fátylat rövid távú terveiről, amelyek középpontjában egy nem csupán okos, de legalább annyira szép modell áll.

A stílus is fontos

A tervek szerint a startup következő generációs autói a Luminar Technologies lézeres szenzoraival (LiDAR) hajthatnak majd az utakra, ha minden jól megy, 2023-ban. Az önvezető rendszereknél előszeretettel alkalmazott LiDAR segít a járműnek feltérképezni a környezetet, ami természetesen alapvető fontosságú elem.

Van azonban egy apró hátránya is az ilyen szenzoroknak, mégpedig az, hogy meglehetősen ormótlanul mutatnak egy hagyományos kocsi hátára pakolva. A szenzorerdő nyilván nem segíti azt sem, hogy a közvélemény mihamarabb megbarátkozzon a technológiával, mivel a szokásostól eltérő kinézet értelemszerűen ellenérzéseket kelt. Pedig a potenciális ügyfelek bizalmának elnyerése alapvető fontosságú lenne az önvezetés gyorsabb elterjedésében. 

Ezen igyekszik valamennyit javítani a kínai hátterű, de amerikai központtal is rendelkező Pony.ai, amely a Luminar legújabb technológiájának köszönhetően már-már teljesen hagyományos kinézetű autót álmodott meg, ahol a szenzorok kényelmesen elférnek egy néhány centi vastagságú panelben a jármű tetején.

A bejelentés kapcsán a Luminat alapító-vezetője nem is rejtette különösebben véka alá, hogy mit gondol a most utakat koptató modellekről, hiszen azokat "szörnyetegeknek" titulálta. Ezzel ellentétben a Pony.ai autói viszont szépen belesimulhatnak majd a forgalomba a karcsú dizájnnak hála.

A szenzorokból egyébként négyet telepítenek majd az autókra, ami 360 fokos érzékelést biztosít. A tájékoztatás szerint a rendszer 500 méterre képes "látni" a lézeres érzékelőkkel, amelyek kameraminőséget megközelítő részletességgel mutatják majd az algoritmusnak az utat.

Zajlik a munka

Ami az önvezetés részét illeti a startup munkájának, ott sem állnak rosszul. A tavaly több mint negyedmillió dollárnyi tőkét bevonzó és 5,3 milliárd dollárra taksált Pony.ai már több száz autóval végez tesztköröket több kínai városban (például Pekingben és Sanghajban), illetve igen limitált körülmények között már az Egyesült Államokban, Kaliforniában is.
 

Cloud & big data

Így lesz drágább a mesterséges intelligencia, mint az emberi munkaerő

Egyes vállalatok már most is többet költenek az MI-ügynökökre, mint a technológiát használó alkalmazottaik fizetésére, miközben a megtérülés nem mindenhol és nem minden szempontból tűnik egyértelműnek.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.