A védekezést kétség kívül hatékonyabbá teszi a hatósági jogosítványok kiterjesztése, azonban azzal is számolni kell, hogy a személyes adatokhoz fűződő jogok a járvány után sem rendeződnek vissza a korábbi formájukba.

Világszerte egyre több országban teszik lehetővé a hatóságok számára, hogy a koronavírus-járványban a különleges helyzetre való tekintettel olyan mobilkommunikációs adatokhoz férhessenek hozzá, amelyek normál esetben a felhasználók személyiségi jogainak védelmében el lennének zárva előlük. Legutóbb éppen Szlovákiában hagytak jóvá olyan törvénymódosítást, amely a veszélyhelyzetben a Közegészségügyi Hivatalnak engedi meg a mobilszolgáltatóktól származó adatok – elvileg – anonimizált felhasználását. Ez az üzenetek tartalmába éppen nem jelent betekintést, de a helyadatok keletkezési idejét tekintve így is olyan információra vonatkozik, amelyek eddig telekommunikációs titoknak számítottak.

Eggyel odébb, Lengyelországban a kormányzat egy alkalmazást tett elérhetővé, amit a külföldről hazaérkezőknek kell használniuk a kötelező kéthetes karantén alatt, hogy igazolják, tényleg nem hagyták el a lakóhelyüket. A program alternatívája a véletlenszerű időközökben végrehajtott rendőrségi ellenőrzés, ami az applikáción keresztül rendszeresen küldött szelfi fotókkal váltható ki. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már korábban jelezte, hogya telefonok követése kulcsfontosságú lehet a járvány hatásainak mérséklésében. Szingapúrban például a házi karanténban kötelező volt engedélyezni a mobilos helymeghatározást, és lekattintani az SMS-ben érkező linkeket, amelyeken keresztül továbbították aktuális lokációjukat.

Európában a GDPR ernyője alatt mindenhol olyan aggregált adattömeggel dolgoznak, amely nagyrészt anonimizált adatokat tartalmaz. A Vodafone, a Deutsche Telekom, a Telenor, az Orange és több másik szolgáltató éppen szerdán jelentette be, hogy a fertőzések követéséhez lokációs adatokat oszt majd meg az Európai Bizottsággal, de ez csak a fertőzések csoportos, statisztikai jellegű elemzését teszi lehetővé. Más szabályozások hatálya alatt azonban más a helyzet: a hírek szerint az Egyesült Államokban a Facebook és más digitális platformok bevonásával éppen arról egyeztetnek, hogy a hatóságok milyen módon férhetnek majd hozzá a felhasználók követése (tracking) során begyűjtött adatokhoz, Izraelben a cellainformációk alapján követik nyomon a fertőzöttek mozgását, és Kínában vagy Tajvanon is a telefonok segítségével oldották meg az ellenőrzést.

Az állami jogosítványokat nem fogják egy az egyben visszavonni

A leginkább intruzív megoldást Dél-Koreában vezették be, ahol a kormány nem csak elkészített egy térképet a felhasználók saját cellainformációinak megjelenítésére, de ezt publikusan elérhetővé is tette, így mindenki ellenőrizheti, hogy pontosan milyen kitettséget jelent egy adott helyszín vagy személy megközelítése. Nem kell magyarázni, hogy az ilyen intézkedések nagyon hatékonyak a járvány elleni küzdelemben, de az is nyilvánvaló, hogy akár néhány hónapja is elképzelhetetlen lett volna a személyes adatok védelmének ilyen tempójú és mélységű félresöprése. Mivel a vírus nem vár senkire, az intézkedések bevezetését nem előzi meg érdemi vita az elfogadható mértékről, másfelől viszont a durva beavatkozások hatékonynak bizonyulnak az egészségügyi vészhelyzetben.

A viták alapja természetesen az az aggodalom, hogy a központi hatalom sokfelé a személyiségi jogok hosszabb távú megnyirbálására használja az állampolgárok biztonságérzetének megrendülését. Erre példa lehet akár Irán, ahol a hírek szerint nagyon csúnyán elbaltázták a járvány kezelését, utóbb pedig egy olyan mobil alkalmazást adtak ki, amely formálisan a fertőzések diagnosztizálását segíti, valójában azonban a felhasználók nyomon követését teszi lehetővé a hatóságok számára. Innentől az sem meglepő, ha a jogvédők azon aggódnak, hogy a különleges megoldások és intézkedések később sem, vagy csak részben tűnnek majd el, és a mostani veszélyhelyzet összességében közelebb lök valamilyen digitális disztópiához.

Erre jó példa, ahogy a 9/11-es merényleteket követő Patriot Act törvény is korábban nem látott jogosítványokkal ruházta fel az amerikai hatóságokat, de a mostani változás annál is jóval meredekebb lenne. Az igazsághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy a személyes szabadságok megkurtítása elleni tiltakozásnak csak az adna megfelelő alapot, ha ezzel párhuzamosan mindenki képes lenne tartani magát az ettől független járványügyi intézkedésekhez, csökkentve a koronavírus amúgy is nagyon erős társadalmi hatásait, és békeidőben is tudatosabban viselkedne, kordában tartva a technológiai cégek ipari méretű adatgyűjtési és megfigyelési gyakorlatait.

Biztonság

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.