A pandémia lecsengése az élelmiszer-kiszállításban is megváltoztatja a piaci körülményeket, a vállalkozásoknak egyre inkább a vertikális fejlődésre kell koncentrálniuk.
Hirdetés
 

A pandémia világszerte megtolta az élemiszerek gyors kiszállítását ígérő vállalkozásokat, amelyekre úgy is élénkítő hatással volt a megváltozott helyzet, hogy a gyorsan forgó fogyasztási cikkek (FMCG) szegmensben is elsősorban a legnagyobb szereplők tudták kihasználni a kereslet növekedését. Időközben azonban az is egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a piac ismét változások előtt áll, ahogy a világ távolodik a világjárvány okozta extrém korlátozásoktól.

A Business Insider vonatkozó riportja felidézi, hogy az ágazat egyik sztárja, a német Gorillas már februárban feladta azt a tavaly bejelentett programját, amelynek értelmében 1,8 eurós átalánydíjért 10 percen belül szállította ki az alapvető élelmiszereket. Az USA-ban több szolgáltató (Fridge No More, Buyk) is leállt, mert nem bírta az orosz-ukrán háború által súlyosbított nyomást, más cégeket pedig nagyobb versenytársaik vásároltak fel az elmúlt időszakban.

Már nem minden a gyors terjeszkedés

Az ugyancsak amerikai Jokr, amely már Ausztriában és Lengyelországban is megkezdte műveleteit, mindössze hat hónap után döntött úgy, hogy mégis kivonul a kontinensről, miután nem talált vevőt európai üzletére. A vállalat vezetője a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy ma már a relevancia, a hatékonyság és a jövedelmezőség is azt követeli, hogy a korábbi horizontális terjeszkedés helyett vertikális fejlődésre kell összpontosítaniuk.

Ez praktikusan azt jelenti, hogy ha a startupok tényleg alapos szolgáltatásokat akarnak nyújtani, akkor a pontosság mellett a friss termékek felkínálására és a helyi gazdálkodókkal való együttműködésre kell koncentrálniuk, nem pedig a földrajzi dominanciaért való küzdelemre. A Jokr például azokon a piacokon próbál építkezni a továbbiakban, ahol már jól működő csapatai vannak, vagyis azokra a latin-amerikai országokra, ahonnan összes bevételének több mint 90 százaléka származik.

Piaci hírek

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.