Pontosabban leutánozza. Az ESET által felfedezett TrojanDownloader.Agent.JI több körben is átveri a felhasználót.

Először átveri a felhasználót azzal, hogy másnak adja ki magát, majd pedig leutánozza a viselkedését is, és így azt csinál a készüléken, amit csak akar. Az ESET szakemberei felfedezték fel a TrojanDownloader.Agent.JI nevű androidos trójait, ami feltört weboldalakon keresztül, magát Flash Player-frissítésnek álcázva próbál felkerülni a készülékekre – a trójai pedig telepítés után Flash Player ikon mögé bújik el a képernyőn.

Nem ez az egyetlen átverése

A telepítés után a kártevő küld egy riasztást a felhasználónak arról, hogy készülékének túl nagy az energiafelhasználása, és használja a Saving Battery szolgáltatást – aminek valójában persze semmi köze az akkumulátorvédelemhez –, és arra is kéri, hogy engedélyezzen kritikus hozzáférést bizonyos funkciókhoz (tevékenységadatok, ablaktartalmak lekérdezése, illetve a felfedezés érintéssel funkció).

Ha a felhasználó megadja ezeket a jogosultságokat, a kártevő onnantól képes utánozni a készülék használójának a tevékenységét. Ez abban nyilvánul meg, hogy bármire koppinthat a képernyőn, és azzal bármit kiválaszthat-elindíthat.
 

A fertőzés három kulcseleme: a hamís frissítés, a figyelmeztetés a túl magas energiafelhasználásra,
valamint a trójai hozzéférési kérelmei: itt még dönthetünk jól

A trójainak azok az előfordulásai, amiket az ESET-nél megvizsgáltak, arra voltak kihegyezve, hogy olyan malware-eket töltsenek le és telepítsenek, melyek azután bankszámla-információkat gyűjtenek és továbbítanak a vezérlőszerverüknek. Az ESET kutatója, Lukáš Štefanko szerint azonban ennél is veszélyesebb, hogy az ilyen rosszindulatú kódok már apróbb módosításokkal átalakíthatók más célokra, például fejlettebb kémprogrammá vagy zsarolóvírussá.

Keresse a Saving Battery-t!

A fertőzés legárulkodóbb jele, ha a Saving Battery szolgáltatás megjelenése a rendszerben a kisegítő (Accessibility) lehetőségek között. A károkozó eltávolítható egy megfelelő mobilvédelmi eszközzel, de manuálisan is a Beállítások/Alkalmazáskezelő/Flash-Player útvonalat követve. Ha a trójai adminisztrátori jogokat szerez, akkor először Beállítások/Biztonság/Flash-Player opció kiválasztásával deaktiválni kell az adminjogot, és csak utána távolítható el. Ezzel azonban csak magát a letöltő programot töröljük, utána a további fertőzések megszüntetéséhez már célszerű mobilbiztonsági alkalmazást használni.

És hogyan kerülhető el a fertőzés? Bár nem ad teljes biztonságot, de csökkenti a veszélyt, ha csak megbízható forrásból telepítünk alkalmazást, az Adobe Flash Playert például mindig a hivatalos Adobe-oldalról töltjük le. Az sem kidobott idő, ha ellenőrizzük, telepítéskor milyen jogosultságokat kér egy alkalmazás. Ha úgy ítéljük meg, hogy indokolatlanul sok mindenhez akar hozzáférni, inkább keressünk valamilyen alternatív appot, a kínálat bőséges. És persze használjunk megbízható mobilvédelmi megoldást.

Biztonság

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.