Az ügyfelek 95 százaléka szerint túlzottan sokváltozós, ezért bonyolult az SAP licencelési rendszere – állítja egy az Egyesült Királyságban és Írországban végzett felmérés.
Hirdetés
 
A két ország SAP felhasználói csoportjaiban elvégzett kutatás szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a vállalat által kínált szoftvercsomagokra egyszerre többféle licenc vonatkozik, különféle használati limitációkkal (a felmérésről az angol Computerworld cikkét az alábbi linken olvashatja). A megkérdezett ügyfelek 89 százaléka azt szeretné, ha egy szoftver egyetlen licenc vagy felhasználói metrika alapján számlázódna.

Mit is veszek, és miért? A felmérésből – melynek megállapításai ugyanakkor könnyen vonatkoztathatóak más szállítókra is – az is kiderül, hogy a felhasználók kétharmada a teljes SAP termékkatalógust túl kiterjedtnek találja. Szerintük a termékkör olyan ütemben bővül, hogy kifejezetten nehéz követni. Ez leginkább akkor okozhat gondot, amikor bizonyos automatikusan települő modulokért is fizetni kell, amit pedig az ügyfél valójában nem is használ.



Az angol Computerworld az SAP felhasználói közösségi szigetországi alelnökét, Philip Adamst idézi, aki szerint a licencelési kérdések a felhasználók öt legfontosabb prioritás egyikévé nőttek. A szakember szerint a német vállalat ugyan láthatóan felismerte az ügy fontosságát, hajlandóak tenni, mégis lassan mozdulnak.

Rugalmatlan viszonyok A válaszadók szerint nagyobb rugalmasság kellene a licencek ügyében. A részletesebb kifejtések összegzésekor a leggyakoribb erre vonatkozó panaszok szerint számos vállalat kevesebb dolgozóval üzemel, és változnak a felhasználói minták is. Ezek azonban legtöbbször nem jelennek meg a licencelési lehetőségekben, és az ügyfelek csak azért szeretnének fizetni, amit valóban használnak.

Az ügyfelek hasonlóan rugalmatlannak vélik a felhővel kapcsolatos lehetőségeket. 97 százalékuk szerint nem egyértelműek azok a módszerek, ahogy a helyi környezetből a felhőbe költöztethető a rendszer, és hogy ez hogyan érinti a licencszerződéseket. Ez már csak annak a fényében is érdekes, amelyekkel az SAP kommunikációja a mobil és felhő alapú megoldások felé igyekszik terelgetni ügyfélbázisát. Adams szerint leegyszerűsítve így fogalmazható meg a felhasználók kérdése: "ha felhő alapú környezetre váltok, mihez kezdjek a régi, belső környezetre licencelt megoldásaimmal?"



Jó reggelt! Az október közepén nyilvánosságra hozott felmérésre néhány héttel később az SAP vezetősége is válaszolt. Jim Hagemann Snabe társ-vezérigazgató újságírók kérdésére beszélt arról, hogy valóban látszik a felhasználók elégedetlensége a licencelési és árpolitika komplexitásával kapcsolatban. A vezető szerint nem egyszerű a helyzet, ha öt különböző termékkategóriába sorolt megoldások és modulok százairól van szó, de mindenképpen dolgoznak a helyzet normalizálásán.

Snabe leginkább a termékközpontú megközelítés felől mozdulna el egy olyan újfajta módszer irányába, amely megoldásokra kialakított ár- és licenckategóriákat határozna meg. A vezető szerint ennek első jele a Rapid Deployment Solutions módszertan, amely szoftverek, szolgáltatások és specializált megoldások kombinációját ajánlja egyes projektek számára. A vállalat mostantól a felhasználói közösségekkel szoros együttműködésben dolgozik a koncepció kiterjesztésén.

Kivételes negyedév: az SAP köszöni, jól van
A pangó hazai piacon sem torpant meg az SAP
Kínai óriással szövetkezik az SAP


A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.