Az azonos nevű szoftverfejlesztői eszközözéről ismet JetBrains ebben az évben is közzétette nagyszabású közösségi felmérésének eredményeit a szakmai közösség aktuális helyzetéről. A statisztika elkészítésében ezúttal 19 ezer válaszadó vett részt a közösségi médiában futtatott hirdetéseken és a JetBrains saját kommunikációs csatornáin keresztül, akik közül nagyjából 7 ezer ember véleményét összesítették a különböző torzító tényezők kiküszöbölése (a csoport valamilyen okból alul- vagy felülreprezentált jellemzőinek kiegyenlítése) után.
A felmérés egyik látványos megállapítása, hogy a programozók saját maguk nagyobb arányban használják a Google Cloud Platform (GCP) szolgáltatásait, mint a Microsoft Azure-t, bár az Amazon Web Services (AWS) itt is kényelmesen vezet a versenytársak előtt. Ez számszerűen az AWS 67 százalékos részesedését jelenti, míg a GCP 28 százalékot, az Azure pedig 21 százalékot ért el. Az idei anyag ezen a területen már az on-premise megoldásokat is figyelembe veszi, így lehetséges, hogy az arányok etolódtak a tavalyi, jóval kiegyenlítettebb álláshoz képest.
Az egyes részesedések száz százalékot meghaladó összege abból adódik, hogy a fejlesztők esetenknt több szolgáltatást is igénybe vesznek. A fenti arányok ugyanakkor csak tájékoztató jellegűek abban a tekintetben, hogy a hasonló felmérésekben jellemzően kisebb súllyal jelennek meg a vállalati felhasználók, akik pedig a meghatározó cloud platformok legfontosabb ügyfelei. Ennek ellenére a fejlesztők válaszai nyilván így is sokat nyomnak a latba, és a preferenciáik közvetett módon mindenképpen visszaköszönnek a termelési oldalon is.
Kétszer több a mobil mint a desktop
A Google Cloud Platform népszerűségének emelkedése szorosan összefügg a nyílt forrású Kubernetes konténer-orkesztrációs platform felfutásával. Az idei felmérés eredménye alapján ezt már a válaszadók 29 százaléka használja, szemben a tavaly kiadott statisztikában szereplő, 16 százalékos eredménnyel. A 29 százalékhoz azután hozzáadhatjuk az Amazon EKS (Elastic Container Service for Kubernetes) 6 százalékát is, így már összesen 35 százalékot kapunk; az Azure Kubernetes Service-t egyelőre az "egyéb" kategóriában kell keresni.
A verziókezelés kategóriájában magasan a GitHub vezet 73 százalékkal a GitLab (36 százalék) és a Bitbucket (26 százalék) előtt. Az ügy- és projektkövető megoldások közül a legnépszerűbb a Jira (68 százalék), amit a GitHub Issues (26 százalék) és a Trello (19 százalék) követ. Azt is érdemes kiemelni, hogy a konfiguráció-menedzsment eszközök körében a legtöbben a Red Hat Ansible-t alkalmazzák (27 százalék), ehhez képest a válaszadók leginkább a Puppet és a Chef alkalmazása mellett döntenek, rendre 9 és 8 százalékban.

forrás: JetBrains - The State of Developer Ecosystem 2019
Nem meglepő, hogy a fejlesztői környezeteket tekintve a leggyakrabban használt operációs rendszer 57 százalékkal a Microsoft Windows, eközben a macOS 49 százalékot, a Unix/Linux pedig 48 százalékot ért el. A programozási nyelvek közül a C# a legnépszerűbb, ami a fejlesztők általános megítélését illeti; ha azonban az eredményeket a mintavétel méretétől függetlenül nézzük, akkor a Java és a Python is megelőzi, a JavaScript pedig nagyjából ugyanakkora részesedéssel áll. Itt ismét érdemes hangsúlyozni, hogy az ilyen statisztika mindig csak tájékoztató jellegű, de összehasonlítási alapnak mindenképpen jó a szállítók által lobogtatott, más okokból nem egészen reprezentatív adatokkal.
Mobil eszközökre a hivatásos fejlesztők 23 százaléka dolgozik, miközben 60 százalékuk végez webes back-end, 46 százalékuk pedig webes front-end munkát – ehhez képest mindössze 12 százalék fejleszt kifejezetten desktop alkalmazásokat. A mobilosok körülbelül kétharmad-egyharmad arányban használnak natív eszközöket és keresztplatformos keretrendszereket; érdekesség, hogy – hasonlóan az előző évi arányokhoz – a programozók 30 százaléka egyáltalán nem alkalmaz egységtesztelést (unit testing) a projektjei során, 16 százalékban pedig semmilyen tesztelés nem képezi részét a fejlesztési folyamatnak.

forrás: JetBrains - The State of Developer Ecosystem 2019
A JetBrains felmérésének sok más eredményét ezen az oldalon lehet végigböngészni, legyen szó a munkaszervezésről, az ígéretesnek tartott technológiákról vagy akár arról a kérdésről, hogy a programozók hány százaléka szokott álmában is programozni.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak